Mezőföldi Református Egyházmegye

„A nő akkor teljesedhet ki, ha segítséget kap" - beszélgetés Gállné Medveczky Borbála lelkipásztornővel

2013-05-04 15:45:02 / Polgár Tibor

     

A női szerepekről és a szerepek egyeztetésének nehézségéről beszélgettünk Gállné Medveczky Borbála lelkipásztornővel a Dunántúli Református Nőszövetség márciusi konferenciáján. Mint kiderül, sok múlik a férfin is - aki tovább él, ha pelenkázik. A lényeg, hogy a házastársak és a család közös egysége megmaradjon, minden szerepválság, és minden társadalmi változás közepette is. 

 

Hogyan tudjuk meghatározni magunkat nőként a társadalomban?

Korunkban ez egy nagyon komplex dolog. Nőként sokféle szerepben kell helyt állni: háziasszonyként, feleségként, édesanyaként, dolgozó nőként. Hogy ezeket össze tudjuk egyeztetni, és eközben ne meghasadt személyiségek legyünk, hanem teljes értékű, lelkileg egészséges személyiségek, ezen belül a többféle szerep a maga helyén meglegyen, és ezekben helyt tudjunk állni, ez a mi legnagyobb feladatunk. A hagyományos női, háziasszonyi szerep is nagyon fontos. Mi vagyunk azok, akik otthon a családról gondoskodunk, persze a mindennapok feladatait okosan meg kell szervezni. Ez a mi feladatunk. Ne vállaljunk mindent magunkra mártírként, csak azért, mert régen is a nőnek volt a feladata a mosás, vasalás, főzés, takarítás. Ne vállaljuk el, ha összeroppanunk bele. Hogy ne következzen be az, hogy nem tudok vonzó nőként a férjemnek társa lenni, mert magamra nem jut idő a sok házimunka mellett, a férfinek is, a gyereknek is kell adni házimunkát. Az a nő a feladata, hogy beossza, megszervezze a mindennapok teendőit, és így biztosítson egy meleg otthont, ahova jó hazatérni. Ha a nő is dolgozik, akkor mint dolgozó nő is helyt kell álljon, és a munkájában is ki kell tudni teljesednie. Amellett, hogy több műszakban dolgozik, mert van egyrészt az „otthoni műszak", de ha elmegy a munkahelyére, ott is a legtöbbet kell adnia magából. Még csak érintőlegesen beszéltem emellett arról, hogy igazi társa, segítőtársa legyen a férjének, megmaradjon vonzó nőnek, biztosítson saját maga számára olyan időt, amikor csak ő számít. Ezért mondom, hogy nem mártírnak kell lenni, feláldozni magunkat a család oltárán, hanem szükséges egy bizonyos megszentelt időt saját magunk részére fordítani. Hogyha ez az idő nemcsak testi rekreáció, hanem lelki feltöltekezés, akkor az megadja az alapot ahhoz, hogy ebben a sokféle szerepben helyt tudjunk állni. Mert ahhoz, hogy én jó édesanya legyek, és a gyermekeim nevelésében úgy részt tudjak venni, hogy megfelelő erkölcsi példát mutassak, megtanítsam őket imádkozni, mesét tudjak nekik este olvasni, s ehhez legyen mindig időm, energiám, ehhez az kell, hogy becsüljem önmagamat. Hogy legyek tisztában a saját értékeimmel és erősségeimmel. Az önbecsülés nagyon fontos. A mai világban még mindig próbálják elnyomni a nőket, bár a női egyenrangúságot hangsúlyozzák sok helyütt, de mégis látjuk, hogy a vezető szerepeket főként férfiak töltik be a munkahelyeken. Nem feltétlenül kell vezető szerepre törekednie a nőnek, alkalmazkodni is tudni kell, de mindenképpen tisztában kell lenni azzal, hogy Isten nekem milyen tálentumokat adott, milyen értékeim vannak, s ezeket hogyan tudom a legjobban kamatoztatni otthon, a családomban, a munkahelyen. Így összeegyeztetni mindent bizony nem könnyű dolog. Egy szilárd alapon kell állni. Ez a hitben élő nőnek maga az Úr Jézus Krisztus, aki őt megerősíti, akihez mindig fordulhat, ha úgy érzi, hogy összecsapnak feje fölött a hullámok. 

  

Nem lehet, hogy nem is a társadalom az, amely elnyomja a nőket, hanem a probléma a női identitásban tapasztalható meghasonlottság? A nő nem tud megfelelni a rengeteg elvárásnak, de már nem tudja magát egy hagyományos női szerepkörben elképzelni? Nem tudja kiélni női mivoltának minden arcát, minden oldalát?

 

Igen, ez valóban így van. Azért mondom, hogy ez nagyon nehéz feladat. Keveseknek sikerül. Lehet, hogy elveszünk az egyik szerepben, feloldódunk teljesen. Akkor érezhetem úgy, hogy teljes értékű anya vagyok, aki a gyerekének, mindent megad, de lehet, hogy nem veszem észre, hogy közben a férjemet elhanyagolom, és önbecsülésem sincs, mert ami érdekel - akár hobbiként, akár komolyabb szinten -, azzal nem tudok foglalkozni. Minden energiámat, időmet a gyermekeimre szánom, ami nagyon fontos, csak ez a mártír-szerep. A másik oldal a munkába menekülő nő, aki azt gondolja, hogy majd az iskola, az óvoda neveli a gyermekeket, ahol egész nap ott vannak. Este elvégzi a szükséges dolgokat, vacsorát ad, lefürdeti, lefekteti őket. Nincs idő a beszélgetésre, hogy közel kerüljenek egymáshoz. Így lehet, hogy a gyermekek nem is hozzá fognak fordulni a gondjaikkal, az örömeikkel, a bánataikkal. Nem társadalmi elnyomás van elsősorban, a probléma valóban a sokféle szerep közötti megosztottság. Nem tudok itt is, ott is helyt állni, kevés az idő és az energia. Nem látjuk meg sokszor a fontos dolgokat. Kell egy értékrend, hogy most mi a fontos. Mondok egy példát. Hétvégén, amikor otthon van mindenki, lehet választani, hogy mit csinálunk. Mindenki bambulja a tévét, meg a számítógép előtt ül, vagy összefogunk és megnézünk egy kastélyt, közös családi kirándulást szervezünk? Vasárnap közösen templomba megy a család? Ebben az anyának, a nőnek nagyon fontos szerepe van, programot csinál, összefogja a családot. Lelkesítse, buzdítsa a családtagokat, ha valakinek nincs nagy kedve menni és együtt lenni.

Gondolom, a legtöbb nő belátja, hogy az emancipáció egy olyan folyamat, ami nem visszafordítható dolog, de már itt van az életünkben. Nem lehet olyan hagyományos modellekben gondolkodni, amit sok konzervatív gondolkodó elképzelt a rendszerváltás táján, hogy a nő megint csak családanya, csak feleség lesz és ennyi. Ez a fajta modell már a háború előtt sem élt. Hová fejlődhet a világ? Milyen jövőkép állhat előttünk? Mivé lesz a nő? 

 

A nő akkor teljesedhet ki, ha segítséget kap. Amiről eddig is szó volt. Nem kell megosztania  magát ebben a sokféle szerepben. Van egy kimutatás, ami szerint azok a férfiak, akik jobban részt vesznek a házimunkában, vagy a kisgyerek pelenkázásában, többet foglalkoznak a gyermekekkel, azok a férfiak tovább élnek. Úgy indult ez a kimutatás, hogy a kutatók kíváncsiak voltak, vajon a házasságban élő férfiak, vagy az egyedülállóak élnek-e tovább. Kiderült, hogy a házasságban élő férfiak élnek tovább, akiknek van kiről gondoskodni, van életfeladatuk, céljuk. Ezeken belül statisztikailag még tovább élnek azok, akik valóban megélik ezt az ösztönt, és tettekben is megnyilvánul ez a gondoskodás. Akkoriban el is terjedt a „Pelenkázz, tovább élsz!" szlogen. Ez kifejezi azt röviden és tömören, hogy az édesapáknak ki kell venni a részüket a gyermeknevelésből, a napi gondokból, feladatokból - a munkájukon kívül. Mikor otthon vannak és segítenek, nem csak a feleségük válláról vesznek le terhet, és így felszabadul bizonyos idő és energia a feleség számára is, amit másra is tud fordítani, hanem ez ő magának, a férjnek is jót tesz lelkileg. A lelki egészség nagyon fontos, ebben is a nőknek van meghatározó szerepe. Mi vagyunk azok, akik érzelemdúsabbak vagyunk, vagy könnyebben kifejezzük az érzelmeinket, erre is nevelhetjük a gyermekeinket. Fejezzék ki ők is az érzéseiket, beszélgessünk, kommunikáljunk egymással többet és akkor nem lesznek félreértések, bennünk maradt tüskék, amiket félreértés miatt ott hordozunk magunkban akár évekig. A női szerep változhat. Szerintem nagy változáson fog keresztül menni a közeljövőben. Egyre több apuka marad otthon gyesen, mert látja, hogy a feleségének fontos a munkája, vagy akár jobban keres, jobb munkahelye van. Ilyenkor anyagi megfontolásból is így döntenek. De én nagyon jónak tartom, ha megoszlanak a feladatok a háztartásban és a gyerekek nevelésében, és mindenki ki tud teljesedni a saját munkaterületén, a férfi és nő egyaránt. Így alkotnak egy közös egységet. A család a társadalom legfontosabb alapsejtje. A probléma manapság, hogy ez van felbomlóban. Nagyon sok a válás, a csonkacsalád, ahol a gyerekek nem tudnak olyan légkörben felnőni, ami szükséges ahhoz, hogy lelkileg egészséges felnőttekké váljanak. 

 

Mint lelkésznő sokat foglakozol, beszélgetsz nőkkel. Más a női spiritualitás, mint a férfiaké? 

 

Igen, egyértelműen állíthatom. A mi templomunkban, az iszkaszentgyörgyi gyülekezetben, illetve Isztiméren nagyjából egyenlő arányban járnak nők és férfiak, de nagyon sok gyülekezetben többségben vannak a nők. Azt vettem észre, hogy vannak olyan családok, ahol azt mondja vasárnap a férfi, hogy „menj el a templomba asszony és imádkozzál helyettem". Ilyenkor szoktam mondani, hogy azt kellene válaszolni: „helyetted nem tudok, de érted igen". Akinek erősebb a spiritualitása a családban - nem feltétlenül a nőnek, nem lehet általánosítani -, annak erősítenie kell a másikat. Fontos mindenkinek az egyéni spiritualitása. Megtalálni a személyes kapcsolatot Istennel. Az, hogy a házastársam jár templomba, még nem elég. Ha a nagypapám lelkész volt, attól én még nem válok automatikusan Isten gyermekévé. Istennek ugye nincsenek unokái - szoktuk mondani -, csak gyermekei. A hitet nem lehet örökölni. Mindenkinek be kell járnia a maga útját, amíg eljut Istenhez, és megmarad az ő útján. 

  

 

Jakab-Köves Gyopráka

 

 

Forrás: www.refdunantul.hu