Mezőföldi Református Egyházmegye

Bogárdi Szabó István - Köszönjük a sajtó munkáját

2019-01-25 09:57:37 / Imre Enikő

 

"Bogárdi Szabó István


Köszönjük a sajtó munkáját.


A Károli Gáspár Református Egyetem fölfüggesztette a vizsgaidőszakot a Hittudományi Karon, hazaküldte a hallgatókat és gyorssegélyt adnak a tűzesetben érintett hallgatóknak - bármely egyetemen tanulnak - , hogy szükség esetén meleg ruhát és vonat-, illetve buszjegyet tudjanak venni. Az egyetem kétmillió forintot különített el erre a célra, de annyi támogatást nyújtanak, amennyire szükség van, bármennyibe is kerül. A Ráday kollégiumban több egyetem református hallgatója is lakik, nem csak károlisok.


Továbbra sem lehet tudni, miért gyulladt ki a budapesti teológia kollégiuma szerda este, a hatósági vizsgálatok folynak. A tűzben egy ember meghalt, az azonosítása folyik. Mivel a kollégium minden diákja életjelet adott magáról, valószínű, hogy az egyik vendégszoba lakójának a holttestét találták meg a tűzoltók az épület harmadik emeltén


Az éjszakát a kollégium lakói - a többi közt - a 9. kerületi önkormányzat és a közterületfelügyelet által megnyitott termekben, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Üllői úti épületében, a református drogmisszió ADNA Café nevű közeli kávézójában, református gyülekezetekben, befogadó magánszemélyeknél töltötték, de olyan diák is volt, akiért már éjjel eljött a családja.


Jelenleg is zajlik a kárfelmérés, de az már biztos, hogy a hallgatók hosszú ideig nem költözhetnek vissza a kollégiumba. A diákok elszállásolásában nagyon sokan felajánlották segítségüket a közeli oktatási intézmények, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Budapest-Északi Református Egyházmegye és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa is.


A tűzben a kollégium második és harmadik emelete szinte teljesen kiégett, a szobákban lévő tárgyak nagy része megsemmisült. Az oktatási helyiségek nem égtek ki, de a jövő héten biztosan nem lesz nyitva az épület. A félbeszakadt vizsgaidőszakot várhatóan meghosszabbítják, így később kezdődik majd a második félév a teológushallgatók számára. Az érintett károlis hallgatók az elmaradt vizsgáik teljesítésére egyéni tanrendet kérhetnek a dékáni hivatalban.
A beszámolók szerint több diák is szinte csak egy-egy papucsban jött el a kollégiumból. Az éjszaka és a délelőtt folyamán rengeteg támogatás érkezett gyülekezetektől és magánszemélyektől.


Felajánlotta segítségét a magyar kormány is: Orbán Viktor miniszterelnök csütörtök reggel felhívta, és együttérzéséről biztosította Bogárdi Szabó István püspököt, valamint felajánlotta, hogy a kormány segítséget nyújt a károk elhárításához és az épület rendbetételéhez.


Kérjük, hogy a tárgyi adományokat a Magyar Református Szeretetszolgálathoz juttassák el.


Pénzadományaikat a Károli Gáspár Református Egyetem OTP Banknál vezetett 11705008-20492223 bankszámlaszámára utalják.

Kérjük, a közlemény rovatban tüntessék fel, hogy „tűzeset".


Czeglédi Edina, a Károli Egyetem rektori hivatalának munkatársa koordinálja a rövid- és hosszútávú a szállásfelajánlásokat, hiszen összesen 158 hallgató szállásáról kell gondoskodni. czegledi.edina@kre.hu


A Ráday Kollégiumban többségében a Károli Gáspár Református Egyetem Hittudományi Karán tanuló diákok élnek. A Ráday utca 28. szám alatt található a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöki hivatala, levéltára, a Ráday Könyvtár, a Török Pál Kari Könyvtár, a Ráday Gyűjtemény és a Bibliamúzeum is. Ezek nem sérültek meg, de a levéltár anyaga veszélyben van a vízszivárgás miatt.


A kárfelmérés után születik döntés az újraépítés módjáról."