Mezőföldi Református Egyházmegye

Beszámoló a MERIT-ről

2023-10-20 16:21:46 / Imre Enikő

Mezőföldi Ref. Ifjúsági Találkozó (MERIT) Soponyán - két szemszögből

 

Évek óta játunk már ikertesómmal a soponyai MERIT-re és mint mindig, most is nagyon jó hangulatban telt. A társaság jókedve mindig felvidít és sokkal nyíltabbnak érzem magam, ami szerintem a jó társaságnak köszönhető.

 

Szokásosan voltak ismerkedős-játékos programok, amik véleményem szerint csak fokozták a vidámságot. Az előadások mindig nagyon érdekesek, így természetesen most is azok voltak. Kifejezetten tetszett, hogy idén a fiatalabb korosztály is kapott szereplési lehetőséget saját tapasztalataik és történeteik megosztásával. De a kedvencem az, amikor együtt énekel mindenki. Jó hallgatni, ahogy olyan sok ember egyszerre énekel, hangszeres kísérettel ifjúsági énekeket. És természetesen a palacsinta sem maradhat ki, az mindig nagyon finom és elmaradhatatlan része az eseménynek! Remélem, hogy még sok lehetőségem lesz megtapasztalni, milyen örömmel és jókedvvel állnak hozzá ezekhez az eseményekhez fiatalok és lélekben fiatalok egyaránt!

 

Kispéter Virág és Lilla

 

 

2023. október 7-én szombaton délután a soponyai református templomkertbe a mezőföldi református gyülekezetek ifjai érkeztek. Hála Istennek gyönyörű, meleg őszi időben lehettünk együtt több mint 70-en. A házigazda soponyai fiatalok mellett a csőszi, dégi, fehérvárcsurgói, kálozi, kislángi, mátyásdombi, sáregresi és székesfehérvári budai úti gyülekezetből voltak fiatalok.

 

Az alkalom elején a házigazda, Kovács Csiba Krisztina soponyai lelkész köszöntötte a résztvevőket. Majd a verőfényes napsütésben a templomkertben  jókedvűen játszottak együtt a fiatalok Deák Péter csőszi lelkész vezetésével. A vidám, önfeledt hangulatú játékok segítettek az ismerkedésben és az egymásra hangolódásban. A zenei szolgálatot a közös soponyai-kislángi református ifjúsági énekcsoport, a „Templom Hangjai" vezette a hangszeresek: Godó István, Kovács Kincső és Vollár Tamás vezetésével. Majd Imre Bálint, a Mezőföldi Egyházmegye esperese hirdette Isten szavát a fiatalok nyelvén, szívhez szóló üzenetet helyezett az ifjak szívére.

 

Egy rövid szünet után Szabó J. Róbert, Veszprémi Egyházmegye esperese előadásával folytatódott a program. Nagytiszteletű Úr arról tett beszélt a fiataloknak, hogy mennyi mindent kapunk a Jézus Krisztusba vetett személyes hitünk által. Érdekes, különleges előadását humorral, személyes hitéből fakadó bizonyságtételekkel fűszerezte. Mindent fiatalt mélyen megérintettek és elgondolkodtattak őszinte szavai.

 

Ezt követően személyes bizonyságtétel következett a fehérvárcsurgói egyetemista Márton Pétertől, aki a pályaválasztással kapcsolatban beszélt arról, hogyan tapasztalta meg Isten segítségét ill. a mindennapokban hogyan éli meg fiatal keresztyénként a hitét. Majd Deák Péter lelkipásztor a REFISZ (Ref. Fiatalok Szövetsége) nyári táborait, programjait ismertette a fiatalokkal. A kislángi egyetemista, Mészáros Márk a 2022-es pápai REND-ről, az ott végzett önkéntes szolgálatáról  számolt be és végül a mátyásdombi, de a pápai ref. gimnáziumban tanuló Besenyei Boglárka iskolai életéről és a balatonfenyvesei egyházkerületi ifjúsági táborokról, a megtapasztalt áldásokról beszélt kortársainak.

 

A program szeretetvendégséggel, kötetlen beszélgetésekkel ért véget. A soponyai-kislángi-mátyásdombi gyülekezet tagjai látták vendégül a fiatalokat szendviccsel, rengeteg palacsintával és finom italokkal. Hálás szívvel köszönjük a rengeteg önzetlen szolgálatot, a személyes bizonyságtételeket, a segítő kezeket. Legfőképpen az Úristennek köszönjük a találkozó minden áldását. Soli Deo Gloria! Egyedül Istené a Dicsőség!

 

Kovács Csiba Krisztina lelkipásztor

 

Galéria

IMG_0074.JPG IMG_0058.JPG IMG_0082.JPG 393841089_1310632599841964_8656829725106487077_n.jpg IMG_0087.JPG IMG_0073.JPG 393802551_219269921033245_8319078088493656596_n.jpg IMG_0066.JPG IMG_0067.JPG IMG_0068.JPG IMG_0071.JPG IMG_0088.JPG IMG_0093.JPG IMG_0099.JPG IMG_0106.JPG 393971373_316229684441140_6815604263405853012_n.jpg IMG_0004.JPG IMG_0017.JPG IMG_0006.JPG IMG_0023.JPG IMG_0027.JPG IMG_0030.JPG IMG_0034.JPG IMG_0035.JPG IMG_0036.JPG IMG_0043.JPG IMG_0046.JPG IMG_0013.JPG IMG_0038.JPG IMG_0052.JPG IMG_0053.JPG