Mezőföldi Református Egyházmegye

Ha te nem imádkozol a gyermekedért, akkor ki? - Egyházmegyei Női Konferencia Lajoskomáromban

2010-12-09 17:46:53 / Polgár Tibor

„Öntsd ki, mint a vizet, szívedet az Úr színe előtt!

Emeld fel hozzá kezedet gyermekeid életéért!"

/Jeremiás Siralmai 2:19./

 

    Az immár hagyományos egyházmegyei őszi női konferenciának a lajoskomáromi  gyülekezet adott otthont.

    A 12 gyülekezetből érkező lányok és asszonyok ezúttal azonban nem a templomot vagy a gyülekezeti termet keresték, hanem a Polgármesteri Hivatalt, ahol a gyülekezet asszonyai - igés kártyákkal - és  a díszterem várta - gyönyörűen előkészítve - a vendégeket. A kissé szokatlan, de impozáns helyszínt a kedves köszöntő szavak, az énekek, az orgona, gitár és fuvola hangja egykettőre templommá „varázsolta". Olyan hellyé, ahol Isten jelenlétét Szentlelke által átélhette valamennyi nyitott szívű résztvevő.

 

     Imre Bálint esperes úr nyitó áhítatában bátorított és erősített bennünket, hogy nemcsak családtagjainkért, hanem a gyülekezet nagy családjának tagjaiért, az Úrban való testvéreinkért is könyöröghetünk, sőt felelősségünk van őértük is.

     Hermann Lídia, meghívott előadó  - a Közbenjáró Édesanyák" szervezet magyarországi vezetője - csendes szavú, de nagyon határozott személyes bizonyságtételével kezdte előadását.

     Kik a közbenjáró édesanyák? - tehetjük fel a kérdést. Akik rendszeresen összejönnek imádkozni - akár ketten vagy többen - gyermekeikért, családjukért, egymásért. Sőt! Óvodákért, iskolákért, azokért a pedagógusokért, akik gyermekeinkkel foglalkoznak.

     Gyönyörű igéket hallhattunk, melyek az imádság fontosságáról, az egyéni és közösségi imádság erejéről szóltak.

     Újra tudatosíthattuk magunkban, hogy imádságainkat Isten magasztalásával, dicsőítésével kezdjük, s ne felejtsünk el hálát adni életünkben konkrétan megtapasztalt kisebb-nagyobb csodákért. Az alázatos, bűneit nem leplező őszinte szív tud igazán örülni Isten kegyelmének és nagyságának, és az Úr  végtelen szeretetét átélve tud maga is mentő  és féltő szeretettel másokért közbenjárni, imádkozni.

    

Aki szeretne többet megtudni a szervezetről, illetve kiscsoportot indítani és ehhez segítséget kér megteheti a

 

www.kozbenjaroedesanyak.hu 

 

honlapon.

 

     Mentler Gyuláné Molnárka Judit óvónő bizonyságtételét hallgatva sokan csak vágyakozó szívvel gondoltuk, bárcsak a mi gyermekeinket is ilyen szeretetteljes, hívő keresztyén óvónő venné körül.

      Néhány munkatársával  az óvodában  imádsággal kezdik a napot!

     Nagyon megerősítőek  voltak idősek és fiatalok számára egyaránt Bajomi Gyuláné őszinte szavai. Elmesélte, hogyan hallgatta meg a Mindenható Isten imádságait, konkrét kéréseit, s hogyan kap Tőle igazi megnyugvást, akkor is, amikor szerettei távol vannak tőle.

     A jókívánságok mellett egy-egy bibliai igeverssel is biztatja gyermekeit leveleiben!

     Személyes, kötetlen beszélgetésre, ismerkedésre a szeretetvendégség és a kiscsoportos beszélgetés adott alkalmat, amelyet közös imádsággal zártunk.

     Örömteli és ismét felemelő volt a mindennapokból számunkra is ez a délután, és az a reménységünk, hogy minél többen továbbadják az elhangzottakat és magunk is átéljük az imádság erejét, Jézus Krisztus jelenvalóságát életünk minden területén.

 

A kálozi kis csapat nevében: Nemesné Éva

Galéria

P1020242.JPG P1020231.JPG P1020246.JPG P1020250.JPG