2025 húsvétján is gazdag programmal készültünk gyülekezetünk gyermekei számára, hogy bemutassuk nekik az ünnepkör üzenetét. Nálunk nagyszombaton a felnőttek csendben készülnek, a gyerekek viszont boldog rácsodálkozással foglalják el a gyülekezeti házat, templomkertet és udvart.
A nagytermünk hatalmas táblájára már a kisifisek írták fel krétával a húsvéti dalok szövegét, és előző nap is ők jöttek át a parókia konyhájára, hogy együtt gyúrják be velem a feltámadás buci tésztáját. Mert kell, hogy érezzék és lássák a gyerekek, hogy jó az Úr, örökkévaló az Ő kegyelme! Csak beszéddel nem tudjuk megértetni, kell, hogy kinyíljon előttük az üres sír, még ha az csak egy édes tésztából készült sír is, hogy él az Úr! Nincs itt, mert feltámadt!
Az idén Barabbás történetén keresztül egy táblarajz segítségével hallhatták és láthatták, hogy mit jelent a miattam, helyettem, érettem történő helyettes áldozat. Együtt keresték a gyerekek a csokitojást, ami között mindig lapul egy csokibárány, hogy megértsék, Jézus Isten Báránya a számunkra, aki feláldoztatott a mi bűneinkért. Együtt készítettünk kis asztali díszt is, hogy a családok asztalán húsvétkor legyen egy kis emlékeztető, mit is ünneplünk.
Mindeközben éneklünk és éneklünk, gyermeki nagy hittel. Mert az a tapasztalatunk, hogy ezek a gyermekénekek belevésődnek a kis szívekbe. Egy édesanya küldött egy kis videót arról, hogy 3 éves kislánya hintázás közben boldogan énekli a Rút volt szívem, sötét című kis gyermekéneket a játszótéren. Most ebbe a kis gyermekszívbe azt is elültettük, hogy hogyan mondhat igent Istennek, és nemet a bűneinek. A dalok szövege azóta is a táblán van, hátha a felnőttek is elolvassák, és elgondolkodnak a dal üzenetén, hisz nem vár tőlünk Isten sokat, csak hogy odaforduljunk felé, igent mondjunk neki, ugyanakkor forduljunk el a bűneinktől, megtisztulva Jézus kegyelméből.
És ahogy megtelt az imaterem, de úgy, hogy egy tűt se lehetett volna leejteni, éreztem magam is, és láttam, hogy jó az Úr, örökkévaló az ő kegyelme! Nem mondott le rólunk, fiainkról, lányainkról, összegyűjtötte őket, mert szereti az Úr azokat, akik neki igent mondanak!
psze
tovább
„Krisztus a világ világossága, és ha én legalább egy picinyke gyertyaként valahol világosság tudnék lenni, akkor megköszönném az Úr Istennek."
A Dunántúli Reformátusok sorozat következő részében P. Tóthné Szakács Zita lelkipásztor, a Dunántúli és a Magyarországi Református Nőszövetség korábbi elnöke.
https://www.youtube.com/watch?v=9UbAXxEa0Xs #mce_temp_url#
Kedves Lelkipásztorok, Kórusvezetők, Kórustagok, Énekesek!
A Dunántúli Református Egyházkerület ebben az évben újra hívja, várja énekkarait Balatonfüredre június 14-én a Kerületi Énekkari Találkozóra.
"Mind örvendezzetek, hisz nincs okunk a búra...alleluja"
Érkezés ideje: 8.45 óra
Közös beéneklés:9.00-9.10-ig
Összkari próba: 9.10-9.25-ig
Áhitat:9.30-tól
A kórusok maximum 9 perces szolgálattal készüljenek. A kórusművek címét, az éneklendő művek kottáját nyomtatható formában kérjük küldjék el. A hangszerkíséretes műveknél a kíséretet is mellékeljék.
Az alkalom összkari kórusműveinek kottái a csatolt dokumentumban megtalálhatóak.
tovább