Érdemes-e vigasztalan és reménytelen utakon járni? Nem! Csak ott, ahol Jézus van, ahol szeretet van (a szeretet pedig kipótolja fogyatkozásaink, hitben és reménységben is). Milyen a mindennapjaink taposómalma? Melyik úton járjunk? A boldogságkeresés során megtaláltuk-e az örömre vezető utat? Vagy pedig csak járjuk életünk fáradtságos és csalódásokkal teli útját? Milyen a Te életed, kedves Olvasó? Szól-e hozzád Jézus, aki keres Téged? A Mester itt van és keres Téged Igéjén keresztül! Eljutottál-e Isten vigasztaló jelenlétébe, aki megújít és megerősít minden körülményben, hogy megtaláld az új élet forrását, Isten jelenlétében, aki boldogságra és végtelen szeretetre hív?
Jézus elvezet minket Isten üzenetétől Isten jelenlétéig! Hosszúnak tűnik az út az írott igétől a hirdetett igén keresztül eljutni az élő Igéig, Jézus Krisztus jelenlétéig és onnan az Atya közösségéig. De Istennel minden lehetséges. Jézus azt ígérte, hogyha hiszünk "meglátjuk az Isten dicsőségét" (Ján 11, 40). Ő itt van és hív minket! Igen, hitre van szükségünk! „Itt a Mester és hívat” - szólt egyik testvér a másiknak. Téged is hív Jézus. Keressük együtt és kérjük, hogy a gyógyító, csodákat cselekvő Jézus minket is megérintsen és adjon hitet nekünk! És megtaláljuk a vigasztalást és az átütő boldogságot! Hitben, Jézussal. Aki vigasztalást és jelenlétét adja minden időben, hogy ne legyen életünk vigasztalan egy vigasztalan és kegyetlen, vadkapitalista világban (Ján 14). Nem érdemes vigasztalan és reménytelen utakon járni. Csak ott, ahol Jézus van. Ahol szeretet van. Ezért is örültünk a szeretetszolgálat jelenlétének, amely tíz éves lett. És köztünk is vannak, köztünk is szolgálnak, ruhát és élelmiszert adtak. Ámen.
tovább
A bedrótozott nemzedékek számára a biztonságérzetet a folyamatos internetelérés biztosítja. Ez az igény nem elsősorban tárgyfüggőséget, hanem a kapcsolatok elvesztésétől való félelmet jelenti.
Az Amerikai Egyesült Államokban az ezredforduló környékén több ezer középiskolás diákot állítottak a következő dilemma elé:
A cserkészcsapattal a Sziklás-hegységben kirándultok. Van veletek egy felnőtt, kiképzett cserkészvezető, aki ismeri az erdőt, van nála térkép, tájoló, és képes benneteket minden veszélytől megvédeni. A csoportban még veled együtt közel húsz tizenéves gyerek van jelen. Mikor esel pánikba?
a.) Ha eltűnik a cserkészvezető?
b.) Ha eltűnnek a társaid is, és te teljesen egyedül maradsz?
c.) Ha mindenki melletted van, de nincs térerő?
A válasz, azt hiszem mindenki számára egyértelmű: a digitális nemzedék gyermekei számára kisebb kihívás egyedül maradni a Sziklás-hegység vadonjában, mint hálózat nélkül létezni. Mondhatjuk úgy is: szívesebben szembenéznek egy kétméteres grizzlyvel, mintsem félórát a telefonjuk/laptopjuk/tabletjük nélkül maradjanak.
Számunkra, szülők, pedagógusok számára furcsának, döbbenetesnek, netán megbotránkoztatónak tűnik az a jelenség, hogy a gyerekeink le nem szakadnak a kütyüjeikről. Komoly családi veszekedéseket generál például az a kérdés, hogy lehet-e a családi étkezőasztalnál „okostelefonozni”. Olyannyira, hogy egy élelmes cég olyan asztali borsőrlőket kezdett el gyártani, amelyek használatával a szülők le tudják kapcsolni a gyerekeket a hálózatról, és ezzel (állítólag) újra visszatér a boldog, beszélgetős családi vacsorák ideje.
tovább
tovább
Már kislány koromban is éreztem, negyvenéves koromra pedig nagyon nehezen, de elfogadtam, hogy nehezebben, lassabban értem meg a világot, a körülöttem történő dolgokat, az embereket és a fogalmakat. Amikor elkezdtünk templomba járni, csak kapkodtam a fejem. Gyülekezet, lelkész, lelkipásztor, lelki élet, szolgálat, testvér… Mindegyik szóval meggyűlt a bajom, és volt, amelyikbe bele is tört a bicskám.
Közösségünkben a továbbadás éve van. Sokszor elhangzik a misszió szó. Próbáltam lassan közelíteni a fogalomhoz, hogy ne riasszon el, adjak magamnak esélyt, hogy megértsem. Az egyik igehirdetés után lüktető halántékkal távoztam. „Van-e bennünk tűz, amikor az Evangéliumról beszélünk másoknak? Meg akarjuk-e őket győzni? Vagy félünk?” – zakatoltak bennem a kérdések hazafelé. Nem értettem, hogy miért zaklatott ez fel ennyire. Mögé kellett néznem.
tovább
A Székesfehérvári Talentum Református Általános Iskola
2016. augusztus 31-én (szerdán) 17 órakor tartja
tanévnyitó istentiszteletét a Széchenyi utcai református templomban,
melyre ezúton is mindenkit szeretettel várunk!
tovább
A Tinódi Lantos Sebestyén Református Általános Iskola
és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
2016. augusztus 31-én (szerdán) 17 órakor tartja tanévnyitó istentiszteletét
az enyingi református templomban,
melyre ezúton is mindenkit szeretettel várunk!
tovább
„Viva Sua Paixão”, azaz „Éld át a szenvedélyt” – ez a mottója a XXXI. nyári olimpiai játékoknak, melynek házigazdája Rio de Janeiro, Brazília talán számunkra legegzotikusabb városa.
Augusztus 5-én este, (budapesti idő szerint már éjfél után, 0:15-kor) a Maracanã stadionban nyitják meg ünnepélyes keretek között a közel három hetes, augusztus 21-ig tartó sportrendezvényt. Az olimpiai láng a megnyitó csúcspontjaként lobban majd fel, ezt megelőzően a Megváltó Krisztus-szoborhoz illetve a Cukorsüveg-hegyre is felviszik az Olümpiában meggyújtott és 30 ezer kilométeren át őrzött lángot.
A hittankönyvek igyekeznek középpontba helyezni az adott korosztály sajátosságait, „gyereknyelven” magyarázni az igét. Szabóné László Lilla, a negyedikes hittankönyv szerzője vallja: a gyerekeknek természetes fölfelé irányultságuk van. A kamaszkor előtt pedig szükséges, hogy megerősítsék őket abban: a világ minden fonáksága és vesztesége ellenére van egy ország, Isten országa, ahol rend uralkodik.
Egy egyszerzős hittankönyv mindenképp magán hordja a szerző lelkiségét, teológiai gondolkodását és ezzel együtt korlátait is. A könyv hátteréül szolgáló kerettantervet egy bizottság dolgozta ki a zsinat jóváhagyásával, magát a könyvet pedig egy négyfős, szakemberekből álló csapat lektorálja – magyarázza Szabóné László Lilla. A negyedikes hittankönyv tematikája: Isten a mi királyunk, szimbóluma a korona. A leckék etikai témákat is tárgyalnak, mint például a hatalom, a felelősség és az igazságosság kérdését. A hittankönyv többlete egy etikakönyvvel szemben, hogy mindezekről bibliai történetekhez kapcsolódóan beszélgethetnek a gyerekek.
tovább
Az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) sajtónyilatkozatban emlékezett meg a július 26-án egy normandiai templomban brutálisan meggyilkolt 86 éves papról és csatlakozott a Rouen érseke által kezdeményezett imakampányhoz.
A CEC megdöbbenéssel és fájdalommal értesült a franciaországi St-Etienne-du-Rouvray temploma elleni támadásról. Az erőszakos támadásban meghalt Jaques Hamel atya és további két személy. A gyülekezet több tagja is megsérült, egyikük súlyosan.
Jacques atyát akkor gyilkolták meg, amikor éppen misét mutatott be. Jacques atyát úgy ismerték, mint a megbékélés és párbeszéd elkötelezett hívét, legyen szó más vallásokról, vagy éppen nem hívőkről. „Személyében testesíti meg a vértanúság keresztyén értelmezését” – reagált Heikki Huttunen, a CEC főtitkára. „Ez pedig nem mást példáz, mint az erőszak sötét erői és a halál felett aratott győzelmet és szeretet által megnyitott örök távlatot, amit az úrvacsorai közösségben élünk át.”
tovább
Katolikus reakció a július 26-i terrortámadásra, mely során az Iszlám Állam két fegyverese túszokat ejtett és egy papot meggyilkolt egy franciaországi templomban.
Ami a Saint-Étienne du Ruvray-ban történt, csak rettegést válhat ki, sőt haragot azzal a gyűlölettel szemben, amely éppen olyan gyáván volt kegyetlen, mint ostobán öngyilkos. A franciaországi és most már németországi terrorista támadások nyomán joggal jelenthetjük ki, hogy ezek az őrültek nem találomra gyilkoltak.
Mindeddig (kivéve a Párizs elővárosában, az Ivry templom elleni, szerencsére elhárított kísérletet) a fanatikusok a mi „polgári" létünk hivalkodó megnyilatkozásait támadták: a Charlie Hebdo tekintélyromboló pimaszságát, a pogány sportkultuszt a Francia Nemzeti Stadionnál, a Bataclan léha nemtörödömségét, Párizs tizenegyedik kerületének bohém kávézóit, aztán július 14-én Nizzában a tüzijátékot, annak a forradalomnak az ünnepén, amely nagy eszményeket vezetett be, meg amúgy a nyaktilót is...
Ez a minapi merénylet azonban egészen más volt. A bosszú célpontja nem általában a Nyugat volt, nem is annak önelégült és önző gazdagsága, mely végsőkig ingerelheti a maradék világ nincstelenjeit. A bosszú célpontja a Nyugat gyökere volt, a Nyugat már-már feledett, mindazáltal éltető forrása, maga a keresztyénség, éppen akkor és ott, amikor és ahol, csendesen, de legyőzhetetlenül megnyilatkozik és valóságossá lesz: a mise ünnepén.
tovább