
Az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) sajtónyilatkozatban emlékezett meg a július 26-án egy normandiai templomban brutálisan meggyilkolt 86 éves papról és csatlakozott a Rouen érseke által kezdeményezett imakampányhoz.
A CEC megdöbbenéssel és fájdalommal értesült a franciaországi St-Etienne-du-Rouvray temploma elleni támadásról. Az erőszakos támadásban meghalt Jaques Hamel atya és további két személy. A gyülekezet több tagja is megsérült, egyikük súlyosan.
Jacques atyát akkor gyilkolták meg, amikor éppen misét mutatott be. Jacques atyát úgy ismerték, mint a megbékélés és párbeszéd elkötelezett hívét, legyen szó más vallásokról, vagy éppen nem hívőkről. „Személyében testesíti meg a vértanúság keresztyén értelmezését” – reagált Heikki Huttunen, a CEC főtitkára. „Ez pedig nem mást példáz, mint az erőszak sötét erői és a halál felett aratott győzelmet és szeretet által megnyitott örök távlatot, amit az úrvacsorai közösségben élünk át.”
tovább
Katolikus reakció a július 26-i terrortámadásra, mely során az Iszlám Állam két fegyverese túszokat ejtett és egy papot meggyilkolt egy franciaországi templomban.
Ami a Saint-Étienne du Ruvray-ban történt, csak rettegést válhat ki, sőt haragot azzal a gyűlölettel szemben, amely éppen olyan gyáván volt kegyetlen, mint ostobán öngyilkos. A franciaországi és most már németországi terrorista támadások nyomán joggal jelenthetjük ki, hogy ezek az őrültek nem találomra gyilkoltak.
Mindeddig (kivéve a Párizs elővárosában, az Ivry templom elleni, szerencsére elhárított kísérletet) a fanatikusok a mi „polgári" létünk hivalkodó megnyilatkozásait támadták: a Charlie Hebdo tekintélyromboló pimaszságát, a pogány sportkultuszt a Francia Nemzeti Stadionnál, a Bataclan léha nemtörödömségét, Párizs tizenegyedik kerületének bohém kávézóit, aztán július 14-én Nizzában a tüzijátékot, annak a forradalomnak az ünnepén, amely nagy eszményeket vezetett be, meg amúgy a nyaktilót is...
Ez a minapi merénylet azonban egészen más volt. A bosszú célpontja nem általában a Nyugat volt, nem is annak önelégült és önző gazdagsága, mely végsőkig ingerelheti a maradék világ nincstelenjeit. A bosszú célpontja a Nyugat gyökere volt, a Nyugat már-már feledett, mindazáltal éltető forrása, maga a keresztyénség, éppen akkor és ott, amikor és ahol, csendesen, de legyőzhetetlenül megnyilatkozik és valóságossá lesz: a mise ünnepén.
tovább
Itt a NET programja táblázatos formátumban:

tovább

Idei gyermektáborunkat július második hetében tartottuk meg gyülekezetünkben. Mindig nagy öröm, de nem kis feladat készülni ezekre a napokra, hisz gyülekezetünk családbarát, igyekszünk minden korosztályú gyermeket megszólítani a kis ovisoktól az ifisekig bezárólag. A templom udvarát így is alakítjuk évek óta, ügyelve az esztétikus megjelenésre, mégis gyerekszerűvé varázsolva. Itt van játszótér, focipálya, homokos röplabda pálya a templomkertben, kerti sütöde, hinta, csúszda. Az a célunk, hogy mind a kicsinyek, mind a fiatalok otthonra találjanak a gyülekezetünkben.
tovább
A Kárpát-medencei református egyházak modellértékű kapcsolatairól, az egyházak igazságtalanság elleni küzdelméről, valamint Európának a világ református családjában betöltött szerepéről is beszélgettünk Chris Fergusonnal, a Református Egyházak Világközösségének (REV) főtitkárával a Generális Konvent kassai ülésén.
2014 májusa óta a REV főtitkára. Hogyan tekint vissza az elmúlt két év szolgálatára?
Főtitkári szolgálatom kezdetén komoly problémákkal néztünk szembe, de hálásan mondhatom, a REV ma erősebb, mint korábban. 2014-ben pénzügyi problémák miatt Genfből Hannoverbe kellett költöztetnünk a központi irodát, ez viszont további problémákat szült. A REV partnerszervezetei a székhelyünk áthelyezését úgy értékelték, mint az ökumené iránti elkötelezettségünk csökkenését. Tagegyházaink nagy része ugyan egyetértett a költözéssel, de sokan kifogásolták, hogy még beljebb húzódunk Európába, ráadásul egy evangélikus városba, ahelyett, hogy egy olyan régió mellett döntöttünk volna, melyben református családunk növekszik. Energiáim nagy részét az emésztette fel, hogy ezeket a problémákat igyekeztem megoldani, a tévképzeteket eloszlatni és megmutatni, hogy ugyanolyan elkötelezettek vagyunk az ökumenikus közösség, valamint az Európán kívüli reformátusság felé.
tovább
A Függetlenség napja Csákberényben
Családi nap
2016. június negyedike Csákberényben is a függetlenség napja volt. Mi függetlenítettük magunkat az időjárástól. Átvágtunk záporon, zivataron, sárlavinán és sok-sok kishitű jóslaton, miszerint elmos bennünket az eső. De nem! Brunner Vilmos nagytiszteletű úr és neje Brunnerné Nemes Gyöngyi hitben járva és nem látásban, sűrűn biztattak minden aggódó érdeklődőt, hogy „igen, megtartjuk a családi és gyermeknapot! Nem, nem lesz eső... hogy ott esik? Nem baj, itt is, de gyertek, addigra ki fog süni a Nap!" És valóban így lett. Tiszteletteljes örömmel fogadtuk el a készséges meghívást és teljes szakmabéli igyekezettel vettünk részt a csodálatos alkalmon.
tovább
Magány, családi konfliktusok, munkanélküliség, betegség, alkoholizmus – ezek a leggyakoribb gondok, ami miatt tárcsázzák a telefonos lelki elsősegély szolgálatot a segítségkérők. Van olyan hívó is, aki nem szól, csak sír percekig.

Egy átlagos hívás húsz percig tart, de előfordul, hogy akár másfél órán keresztül beszélgetünk a hívó féllel – mondja a református telefonos lelkigondozó szolgálat vezetője. Révész Anikó elárulta azt is, hogy vannak notórius, visszatérő telefonálók, akik hosszú ideig forognak problémáik körül, és úgy tűnik, semmilyen tanács nem hat és nem hoz pozitív változást az életükben. Azt azonban soha nem tudják pontosan az önkéntes lelkigondozók, hogy valójában mit jelent a vonal túlsó végén ülőnek, hogy meghallgatták. Lehet, hogy éppen az életet.
tovább
A Pápai Református Teológiai Akadémia pótfelvételt hirdet a 2016/2017-es tanévre református teológia osztatlan mesterképzési és katechéta-lelkipásztori munkatárs alapképzési szakjaira, állami finanszírozású és költségtérítéses képzésre.
A jelentkezési lapok beérkezési határideje: 2016. augusztus 19. péntek.
További információ: www.prta.hu/prta/felvetelizoknek
tovább
Ászáf Tábor – 2016. július 4-8.

Immáron negyedszer jöttünk össze a Mezőföldi Református Egyházmegye dicsőítő táborában Móron, a Szolgáló Szeretet Házában. Az előző táborokban is szép számmal jelentkeztek a zenélni-énekelni vágyók, de ilyen sokan, mint idén, nem voltunk még soha: összesen 41 fő vett részt a 2016-os Ászáf táborban.