
„Te azonban azt hirdesd, ami egyezik az egészséges tanítással." Titusz 2:1
Meghívó
Kedves Nőszövetségi Tagok, Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban !
Nagy szeretettel hívlak és várlak benneteket a Dunántúli Nőszövetség által szervezett konferenciára május 15-17. között Balatonfüredre. A programtervezetet mellékelem.
Köszönöm megértéseteket, hogy az áprilisi konferencia időpontjának módosítását tudomásul vettétek. Kérlek benneteket, hogy a gyülekezetetekben és a szomszéd gyülekezetekben, ismerőseitek közül is hívogassatok erre az alkalomra.
Nagy örömömmel jelenthetem, hogy Steinbach József Püspök úr is szolgál közöttünk!
Konferenciánkat annak a gondolatkörnek jegyében szervezzük, hogy ahogyan élünk, azt örökítjük tovább a következő nemzedékeknek. Nyilván sokkal többet és mélyebben is lehet ezzel a témával foglalkozni, ezt megtehetitek otthon, a saját gyülekezeti nőszövetségi alkalmaitokon.
tovább

További információk: http://ezazanap.hu
tovább

Kedves Szülők és Gyerekek!
Értesítjük a nagycsoportos óvodás gyermekek szüleit, hogy iskolánkban a beiratkozás 2015. április 16-17-én 8-18 óráig lesz.
A 2015-2016. tanévben tanköteles az a gyermek, aki 2015. augusztus 31-ig betölti a hatodik életévét.
A beiratkozásra kérjük hozzák el a gyermek születési anyakönyvi kivonatát, lakcímkártyáját, TAJ kártyáját, és ezek másolatát, valamint az iskolaérettséget igazoló óvodai szakvéleményt.
Beiratkozás helye: Székesfehérvár, Széchenyi u. 20. Az iskola gazdasági irodája.
Szeretettel várjuk a gyermekeket!
Szanyó Gáborné igazgató
Forrás: http://www.albaref.hu/iskola
tovább

A Tinódi Lantos Sebestyén Református Iskolában a
2015/2016-os tanévre történő beiratkozás
2015. április 16-17-én lesz
8.00-18.00 óráig.
Mindenkit szeretettel várunk!
06-22-372-981
06-30-473-5757
Hagyományunkat folytatva, az idei évben is megrendezzük Iskolánk Születésnapi Tanulmányi és Művészeti Versenyét 2015. április 24-én, pénteken, melyre szeretettel várjuk!

Helye: Tinódi Lantos Sebestyén Református Iskola
Ideje: 2015. április 24-én, pénteken, 9 órától 12 óráig
Jelentkezési határidő: 2015. április 17. (péntek)
További részletek: www.tinodi.hu
tovább

Húsvéti örömhír klubot tartottunk Nagyszombaton a magyaralmási református gyülekezetben. Nagy izgalommal készültünk, mert szerettük volna, ha a gyerekek megértik, hogy Jézus értük nemcsak meghalt, hanem fel is támadott, és velük van minden nap Szentlelke által.
Nem könnyű ez, mert a gyerekek „nyuszilázban égnek”, tojást festenek ezerféle színűre, mindenféle technikával, de sokszor fogalmuk sincs arról, hogy miért is teszik ezt és nem jut el hozzájuk az igazi Örömhír.
A gyerekek és néhány szülő zsúfolásig megtöltötték a gyülekezeti termet és az udvart. Először feltámadás bucit sütöttünk. Az előző este bedagasztott tésztát kinyújtottuk és annyi kockára vágtuk, ahányan voltunk. Ez jelképezte Jézus halotti leplét, amibe betekertük Jézus testét, amit pedig egy fehér pillecukor jelképezett. Ezt előtte belemártottuk olvasztott vajba, majd fűszereket kentünk rá (fahéjas cukor) utalva arra, hogy milyenek voltak az akkori temetkezési szokások Izraelben. Végül gombóccá gyúrtuk a tésztát, tojással kentük meg és betettük a forró sütőbe sülni.
De hogy lesz ebből feltámadás buci? - kérdezhetnénk. Erről csak később hullt le a lepel, addig is további játékos feladatokkal igyekeztük a húsvéti történet egy-egy pillanatát megragadni.
tovább

Református
hit- és erkölcstan
Biblia, műveltség, élmény
Kedves Szülő!
A felelősségteljes és tájékozott döntéshez kínál információkat a hittan.info honlap. Ennek érdekében a legtöbbször felmerülő szülői kérdések mentén, kulcsszavakra bontva összeállítottunk egy információs anyagot, amelynek segítségével Ön is választ kaphat kérdéseire. A honlap emellett kisfilmek, letölthető tananyagok segítségével ad betekintést a református hittanórák világába, módszertanába és mindennapjaiba, hogy láthassa
Gyermeke jó helyen van a református hittanórákon is!
További részletek: http://www.reformatus.hu/hittan
tovább
Kedves Szolgatársaim!
Szeretettel hívlak Benneteket áprilisi lelkészértekezletünkre,
melyet 2015. április 14-én / kedden / 9.00 órai kezdettel tartunk
Székesfehérváron.
Programunk:
o Áhítat
o Szeretet Híd rendezvényről tájékozató – Somogyiné Gyüre Mária
o Egyházmegyei Közgyűlés előkészítése
Életetekre és szolgálatotokra Isten áldását kívánva, testvéri köszöntéssel:
Brunner Vilmos
tanulmányi ea.
tovább

Tisztelt Címzettek! Kedves Barátunk!
Nagy tisztelettel és szeretettel ajánlom figyelmébe Horváth Adrián énektanárunk által kezdeményezett jótékonysági koncertet, amely
2015. április 24-én 19 órakor
kerül megrendezésre a Jókai Mór Művelődési és Szabadidő Központban.
(Pápa, Erzsébet liget 1.)
A belépőjegyekből befolyt összeg a Pápai Református Kollégium Gimnáziuma és Művészeti Szakközépiskolája Internátusi szobáinak felújítását szolgálja.
tovább
„…Én hallom, mit súg virág a virágnak, bár hangjának fülemben nincs nyoma, értem a tavasz illatos beszédét s érzem Istent, bár nem láttam soha. S bár győzött a bűn, mikor a Keresztről lelkeket mosva hullt alá a vér, mégis hiszem Krisztus diadalmát, s tudom, hogy feltámadt, mert bennem él!... a húsvéti hit győzelmes marad!” Bódás János - Húsvéti hit (részlet)

(A képen a mezőszilasi református templom látható.)
A Mezőföldi Református Egyházmegye lelkipásztorainak, gondnokainak, presbitereinek, gyülekezeteinkben élő testvéreinknek és minden olvasónak Krisztus megváltó kegyelmében gazdag Húsvéti ünnepet kívánunk! Krisztus feltámadt!
Az egyházmegye elnöksége:
Imre Bálint Kovács János
esperes egyházmegyei gondnok
Nemes Gyula Kótai János
lelkészi főjegyző világi főjegyző
tovább