

Győri L. János irodalomtörténész, a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumának tanára, a Református Művelődés- és iskolatörténeti Kutatóintézet vezetője e kötetben az elmúlt két és fél évtized során készült tanulmányaiból gyűjt csokorba tizennégyet, amelyek a református identitás és a magyar irodalom érintkezési pontjait vizsgálják.
tovább
Másfél tonna élelmiszert szállított a Magyar Református Szeretetszolgálat Kárpátaljára.

A Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) az adventi időszakban számos helyszínen támogatta a nélkülözőket tartós, hideg élelmiszerrel és meleg étellel. Karácsony múltával sem áll le a segítő gépezet, ezúttal az ukrajnai Dercen volt a soros. A magyar határhoz közel, a Munkácsi járásban fekvő település az egyik legnépesebb kárpátaljai magyar község, lakosai nagyon nehéz körülmények között élik mindennapjaikat. A térséget nemzetközi viszonylatban is súlyos humanitárius katasztrófa fenyegeti.

Az MRSZ a múlt héten másfél tonna hideg élelmiszert biztosított az ott élőknek. A derceni intézményi gondozásban működtetett helyi ingyen konyhán ezeket feldolgozzák, melynek segítségével naponta közel 70 embernek biztosítanak meleg ételt, s ezt házhoz is viszik. A határon túli rászorulók rendszeres támogatásban részesülnek segélyszervezetünk révén.

Minden adományozónak köszönjük a segítséget!
Kedves Szolgatársaim!
Szeretettel hívlak Benneteket februári lelkészértekezletünkre,
melyet 2015. február 3-án / Kedden / 14.00 órai kezdettel tartunk
Székesfehérváron.
tovább
1954 óta egy ENSZ határozat alapján minden év januárjának utolsó vasárnapja a "Leprások Világnapja". Hazánkban ezt a napot tekintjük missziónk születésnapjának (1974), mivel ennek megtartásával hívta fel az alapító Dobos Károly először a figyelmet a világ legnyomorultabbjaira. Ezt tesszük évről évre, az ország minden részében megtartott világnapi rendezvényeinkkel.

M E G H Í V Ó
a Leprások Világnapja központi ünnepségére:
2015. január 25-én, vasárnap 4 órára.
Helyszínül a Zuglói Evangélikus Gyülekezet templomát kaptuk meg.
(Bp. XIV. Lőcsei u.32.)
Köszönjük!
Megközelítés: a Keleti pu. felől a 7-es, 107-es busszal, Örs vezér tér felől 3-as, 62-es villamossal a Bosnyák térig. A Bosnyák téri piaccal szemben, vagy a római katolikus templom melletti kis parkon átsétálva érhető el a templom, melynek tornya már a térről is látszik.
A műsorban filmösszeállításban mutatjuk be az általunk évek óta támogatott shahdarai (India) lepramissziós kórházban és a hozzá tartozó öt nyomornegyedben folyó tevékenységet.
Rövid közgyűlésre is sor kerül, melynek keretében elhangzik a 2014. évről szóló beszámoló. Mindenkit szeretettel várunk!
Kérünk, hívjanak másokat is, hogy ismerjék meg minél többen szolgálatunkat!
tovább

Februárban Suliváró foglalkozásokat tartunk az iskolánk iránt érdeklődő családoknak.
Február 2. 16.30. Igazgatói tájékoztató szülőknek, és foglalkozás nagycsoportos gyerekeknek
Február 9. 16.30 - 17.30. Suliváró foglalkozás
Február 16. 16.30 – 17.30. Suliváró foglalkozás
Február 23. 16. 30. Suliváró foglalkozás és igazgatói zárás
Helyszín: 4. osztály tanterme
Március 17-19. 7.40-9.40-ig - NYÍLT ÓRÁK
Szeretettel várjuk a szülőket és a gyerekeket:
Szanyó Gáborné
igazgató
tovább

Ebből a kisebbeknek szóló képes Bibliából úgy mesélhetjük el a gyerekeknek a történeteket, hogy átélhetik a teremtés szépségét, izgulhatnak Dávidért a csatában, Dánielért az oroszlánok között és Jézus tanítványaiért a viharban.
A beleélést segítik a gyermekek fantáziáját megragadó illusztrációk és a könnyen érthető szöveg is. A történetekből a kicsik is megérezhetik, hogyan gondoskodik Isten az emberekről, hogyan tartja meg az ígéreteit, és miként hív bennünket, hogy szeressük őt és egymást.
Elena Pasquali–Priscilla Lamont
Kicsik képes Bibliája
Fordította: Mucsi Zsófia
ISBN 978 963 558 272 3; 170×209 mm; keménytáblás; 192 oldal
tovább
Ünnepi istentisztelettel vette kezdetét a keresztyének egységéért tartott ökumenikus imahét 2015. január 18-án vasárnap a budapesti Szent István Bazilikában. Az istentiszteleten Steinbach József püspök, a MEÖT elnöke hirdette Isten igéjét.
Az igehirdetésről a videófelvételt az evangélikus.hu portál készítette.
tovább
A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa Női Bizottsága világimanapi előkészítő konferenciát tart Budapesten, 2015. január 24-én szombaton 10 órától.
Szeretettel kérem a Testvéreket, hogy szíveskedjenek közösségeikben hirdetni, hogy a Világimanapi füzetek elkészültek, eljutottak az egyházvezetőkön keresztül a gyülekezetekbe. Felkészítő konferenciánkat 2015. január 24-én, szombaton a MEÖT székházban (1117 Budapest Magyar tudósok körútja 3.) délelőtt 10 órától tartjuk, melyre minden érdeklődőt nagy szeretettel várunk!
Kérem hívogassanak barátaik, ismerőseik közül, hogy minél többen lehessünk együtt.
P.Tóthné Szakács Zita
MEÖT Női Bizottság Elnöke
tovább

tovább

Hazánkban nyolcadik alkalommal kerül megrendezésre a házasság hete, a keresztyén egyházak, illetve civil szervezetek széles körű összefogásával.
Az országos rendezvénysorozat célja, hogy
• felhívja a figyelmet a házasság, a család értékeire és fontosságára,
• segítséget nyújtson a házasságra készülőknek,
• ötleteket adjon a házasságban problémákkal szembesülőknek.

Az RMK Házasság és Családsegítő Szolgálat ebben az évben először a Házasság hetére előkészítő anyagot készített.
A sorozat témáihoz szakirodalom jegyzék, cikkek, a javasolt filmek megbeszéléséhez kérdések letölthetők az RMK honlapjáról ide kattintva.
tovább