
Több kérdés is felmerült az egyházi tisztújítás lebonyolításában részt vevőknek tartott szakmai konferencián. Tájékoztató jelleggel közreadjuk az ott megfogalmazódott válaszokat. Ezek nem kötelező érvényűek, a konferencia résztvevőinek jogértelmezését tükrözik. A kérdéssort időről időre bővítjük.
tovább

A Csőszi Református Egyházközség idei gyermektábora Városlődön volt. Közel 80 fő vett részt az óvodástól a közel 70 éves korig minden korosztályból. Néhányan közülük leírták élményeiket, hogy mit jelentett számukra a tábor.
Én először voltam a gyerektáborban. A konyhán végeztem szolgálatot a gyerekekért és a felnőttekért. Nagy örömmel szolgáltam és nagyon jó érzés volt nézni azt a sok vidám arcot, amikor jöttek reggelizni, ebédelni, vacsorázni és a hálájukat érezni. Én nagyon jól érzetem magam. Köszönöm Istenem!
Kissné Aranka
„A gyermek Isten ajándéka, áldása a családban."- hallottuk a vasárnapi keresztelőn. Ekkor értettem meg, vagyis inkább világosodott meg számomra, hogy: ez az, ezt éreztem egész héten, Isten áldását!
tovább
A legközelebbi lelkészi imaközösség és fórum
2014. október 7-én 9:00-től 11:00-ig lesz
Székesfehérváron.
Találkozzunk!
tovább
Az alábbiakban közöljük a Steinbach József püspökkel készült cikluszáró beszélgetést, amelyben a püspököt többek közt arról kérdeztük, hogy jelölése és megválasztása esetén vállalja-e továbbra is a püspöki szolgálatot, ezen kívül kértünk egy visszatekintést és válaszokat kaptunk a lehetséges jövőbeni tervekkel kapcsolatban is.
Püspök Úr, Hadd vágjak mindjárt a közepébe! Ha jelölik, indul-e újra, folytatná-e a püspöki szolgálatot?
Köszönöm a fontos kérdést, igen, ha jelölést kapok, örömmel vállalom a feladatot, továbbra is.
Örömmel tettem, tettük a dolgunkat, erről még szeretnék szólni.
A terhek pedig alázatban tartottak mindig, - meggörnyedtem, de nem rogytam össze, és ez határozottan érlelt.
Van Rodinnak egy szobra a vízhordó lányról, evangéliumi, mert pont ez a Krisztus-követés és az Őneki való szolgálat egyik lényeges jellemzője, bele kell görnyedni, mert fel kell venni az igát, közben kell az alázat, gőgben nem lehet szolgálni; de Ő nem enged összeroskadni, nem terhel erő felett; és majd eljön a kiegyenesedés ideje is.
Továbbá: rengeteget tanultam a hat év alatt és ezeket a tapasztalatokat a következő hat évben lehetne csak igazán kamatoztatni Egyházkerületünk javára, és Isten dicsőségére.
Hiszem azt, hogyha a második ciklusban lehetőséget kapunk, az első ciklusban tanultakat igazán az Egyházkerület javára tudjuk fordítani. Kár lenne ezeket a megszenvedett tapasztalatokat a következő ciklusban kihasználatlanul hagyni.
tovább

A börtönvilág az emberi élet olyan állapota, ahonnan a kiszabott büntetés ideje alatt kifelé nem, csak befelé lehet szabadulni. Ott a zárka mélyén ugyanis történhet valami, egy találkozás Istennel. Ezek a történések bensőséges világot alakítanak ki, amely teljesen ellentmond annak a helyzetnek, amelyben a fogvatartottak vannak. Megtérések és az ahhoz vezető utak jelennek meg a könyvben, és teszik érthetővé, elfogadhatóvá azt az embert, akit a társadalom elkülönít. Nagy utat kell végigjárni az olvasónak, ha őszintén szembe akar nézni azokkal, akik megengedik, hogy vallomásaikon keresztül a lelkükbe belelássanak. (L. Molnár István előszavából)
A kötetben szereplő írások a Református Börtönmisszió lelkészei által gondozott fogvatartottak vallomásai életükről, vétkükről, kiútkereséseikről és Istennel való találkozásukról, arról, ahol éppen életük útján tartanak. Megszólítanak fogolytársakat, családtagokat, hívő és nem hívő embereket. Megjelenik bennük az emberi vétek mélysége, sötétsége és Isten megújító hatalma.
L. Molnár István, Magyarné Balogh Erzsébet szerk.
Nézz fel az égre még egyszer!
Történetek a rácsok mögül
ISBN 978 963 558 277 8; 168×188 mm; kartonált; 144 oldal
tovább
A Mezőföldi Református Egyházmegye közgyűlését
2014. szeptember 27-re összehívjuk.
Helye: Dég, Református Gyülekezeti ház
A közgyűlés kezdési időpontja 10 óra.
Kérem, hogy az egyházközségek világi képviselői a megbízólevelüket hozzák magukkal, mert csak ez esetben teljes jogúak.
Tervezett napirend:
tovább

A Lepsényi Református Egyházközség csodálatos ünneplésre, hálaadásra hívogatott 2014. szeptember 13-án. Ugyanis a gyülekezet hosszabb ideje fontolgatott elképzelése vált részben valóra azzal, hogy a templom tornya, Fő utca felőli homlokzata és teteje megújult.
Délután 15.00 órakor szóltak a harangok, s elkezdődött az Istentisztelet az enyingi Tinódi Lantos Sebestyén Református Iskola Fúvószenekar szolgálatával. Isten Igéjét a 90. zsoltár alapján Főtiszteletű Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette, de az istentiszteleti szolgálatban részt vett Köntös László egyházkerületi főjegyző és Imre Bálint, a Mezőföldi Református Egyházmegye esperese is. Hálaadással emlékezett a gyülekezet az elmúlt időszakról, a megvalósult munkákról és az előzőleg eltervezett pályázat mellett még szinte ajándékul kapott lehetőségekről. Jelesül: a II. világháború után ismét működő toronyóra van a templomban a helyi önkormányzat jóvoltából, és ismét orgonaszó kísérheti az istentiszteleti énekeket.
Isten kegyelmét érezhettük abban, hogy a részleges felújítás végbe ment Dunántúl legnagyobb vidéki templomában, a mi gyönyörű református templomunkban. „Az Úr csodásan működik..." - énekelte az Istentisztelet közben az Esthajnal Nyugdíjasklub énekkara. Igen, az Úr csodálatos működése volt érezhető az életünkben, s reméljük a további áldásait a következő időkre is. Szinte himnuszunkká vált ez a dicséret, hiszen amikor csak terveztük a felújítást, még abban sem voltunk biztosak, hogy egyáltalán sikerrel tudjuk-e a pályázatot benyújtani. S mégis sikerült elnyernünk a közel harminc millió forintot a Darányi Ignác terv keretében. Éppen így az eszközbeszerzéses pályázat útján megkaphattuk a kétmillió forintot is. Így lett új orgonánk, nagy teljesítményű fűkaszánk és tizenöt új tárgyalószékünk.
A pályázati úton elnyert összegek mellett a felújítás és a különböző eszközök beszerzése úgy valósulhatott meg, hogy nagyon sok testvérünktől kaptunk kisebb-nagyobb összegű támogatást. Talán fel sem lehetne őket úgy sorolni, hogy teljes listát adjunk róluk. Viszont Lepsény Nagyközség Önkormányzatának képviselő testületét mindenképpen meg kell említeni, hiszen az ő egyhangú szavazatuk alapján cseréltük ki a toronyóránkat. „Az Úr csodásan működik..." Ezt tapasztalhatta a lepsényi református gyülekezet, s ezt tapasztalhatja mindenki, aki hittel bízza rá magát, az egész életét az Úr Istenre!
Szücs Sándor
tovább
Félve várják a hideg beköszöntét a kárpátaljaiak. Ukrajnában egyelőre nem tudni, hogy meddig lesz még gázszolgáltatás – erről Nagy Béla kárpátaljai református főgondnok számolt be legutóbb a Parókia Portálnak. Aki csak tud, áttérne a vegyes tüzelésre, azonban erre sokaknak nincs pénze. „Hivatalos tájékoztatást nem kapunk. Néhány református intézmény – iskola, óvoda, idősek otthona, gyermekotthonok – mellett hatvanöt parókia fűtését is meg kell oldani, ahol csak lehetséges, át kell állnunk vegyes tüzelésre. Kapcsolatainknak köszönhetően a napokban sikerült húsz teherautónyi fát vásárolnunk, amiből adunk a szegényeknek, nehéz sorsú embereknek, és természetesen nem csak a reformátusoknak segítünk."
Az ukrán-orosz tűzszünet aláírása óta mintha nyugodtabb lenne a helyzet Kárpátalján, gondot jelent azonban, hogy mindennek – az élelmiszertől a benzinig – emelkedik az ára, munka azonban alig van, a köztisztviselőket is kényszerszabadságra küldik, mert nem tud nekik fizetni az állam.
tovább
Kedves Testvérek!
Elkészült a legfrissebb eseményeket tartalmazó Országos Nőszövetségi Hírlevél!


Ez az atlasz a Biblia történetét tekinti át, átfogó történelmi, vallási és földrajzi összefüggésekkel gazdagítva a Szentírás olvasóinak ismereteit.
A világ teremtésétől a keresztyénség terjedéséig végigköveti a bibliai elbeszélést, gazdagon illusztrálva azt képekkel, térképekkel és háttér-információkkal, könnyen használható, olvasóbarát formában.
• Általános háttérismeretek a Biblia történetéhez a teremtéstől az újszövetségi időkig.
• Színes képekkel, táblázatokkal, térképekkel, grafikonokkal, időrendi táblákkal.
• Közérthető és jól kezelhető segítség a Biblia olvasóinak.
Paul Lawrence-Richard Johnson
Bibliai kéziatlasz
Fordította: Görgey Etelka
ISBN 978 963 558 249 5; B/5; kartonált; 192 oldal
tovább