


Május 3-án, Várpalotán a református temetőben búcsúztunk Dr. Huszár Páltól, a Dunántúli Református Egyházkerület volt főgondnokától, a Magyarországi Református Egyház volt zsinati presbiteri elnökétől. A gyászszertartáson Steinbach József püspök, a zsinat lelkészi elnöke úgy fogalmazott: „Az üdvösség sisakja óv és ékesít, amit Dr. Huszár Pál élete bizonyított".

A teljes beszámoló a tovább mögött olvasható.
tovább
A Székesfehérvári Budai Úti Református Gyülekezetben négyrészes előadássorozatot tartottak az Élő Ige Éve tematikus évhez kapcsolódva. Az április 21-24. közötti sorozat második alkalmán Steinbach József püspök arról szólt, hogy mitől lesz élővé és hatóvá Isten Igéje, és milyen csodát tesz a megelevenedett betű az Úr Szentlelke által bennünk.

A teljes beszámoló a tovább mögött olvasható.
tovább
Februárban tisztújítás volt a Dunántúli Református Nőszövetségben. Az új elnökség és a gyülekezeti nőszövetségek elnökei, országos és kerületi küldöttei április 13-án, Pápán tartottak konferenciát. A tanácskozást követően beszélgettünk Mayerné Pátkai Tündével, a megválasztott elnökkel a szövetség jelenéről és terveikről.

A teljes beszélgetés a tovább mögött olvasható.
tovább
A Polgárdi Református templomban április 27-én Mészáros János Elek, a 2012. évi Csillag születik televiziós tehetségkutató verseny győztese adott másfél órás koncertet.
Az alkalom nem csak egy koncert volt, hisz a református hitben élőpresbiter magánénekes a gyönyörű hangon énekelt dalok, nóták mellett bizonyságot tett Istenbe vetett hitéről is.
Az énekszámok között beszélt arról, hogy Isten mennyire szereti az embert és arra vár, hogy mi ezt felismerjük és megértsük.
A népes közönség könnyeivel küzdve hallgatta a Művész urat, amikor a hazaszeretetről énekelt.
Mindannyiunk számára egy örökre beivódó élmény maradt ez a délután.
Fülöp Károlyné


A tizedik Református Egyházi Napok Dunántúl fesztiválra, a REND-re készül a dunántúli egyházkerület a 2024. június 21-23-i hétvégén. Idén Tatán, a felső tatai részen szervezik meg a találkozót. Több ezer résztvevőt várnak a fesztivál három napjára, amely egyszersmind arra is szolgál, hogy a Dunántúl kálvinistái egymás hite által erősödjenek identitásukban. Az idei fesztivál témája: „Élni jó!"
„Szeretnénk közösen gondolkozni arról, mit üzen Isten Igéje a mi életünkről. Hogyan élhetjük meg, hogy élni valóban jó. Ezért is hívunk meg több előadót, akik körüljárják a fenti kérdést. Beszélnek arról, hogy hogyan jó élni és meddig tart az élet, mik a lelki erőforrásaink, hogyan segíthetjük a teremtés védelmével, hogy sokáig lehessen jó ez az élet. Reméljük, hogy a találkozó hozzásegít minden résztvevőt ahhoz, hogy ne csak halljon arról, mit jelent, ez a „jó élet", hanem hogy megélhesse a dunántúli reformátusok nagy családjában, milyen csodálatos ehhez a közösséghez tartozni" - olvasható a REND honlapján, ahol minden fontos információ megtalálható az eseménnyel kapcsolatban."
tovább

Dr. Huszár Pál, a Dunántúli Református Egyházkerület két cikluson át volt főgondnoka, és a Magyarországi Református Egyház ugyancsak két cikluson át szolgált zsinati presbiteri elnöke, a Veszprémi Református Egyházmegye korábbi főgondnoka, a Várpalotai Református Egyházköszég presbitere, gimnáziumi és egyetemi tanár hazatért Megváltó Urához.
„Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!" (Ézsaiás 43,1)
A mai napon, 2024. április 28-án, a vasárnapi istentisztelet után kaptuk a hírt, hogy mindannyiónk Pali Bácsiját hazahívta az Úr.
Az általa hívő bizonyossággal olyan gyakran idézett, fenti Ige jutott eszünkbe azonnal. Milyen vigasztalóan ragyog fel ez a gyönyörű Ige most is előttünk, amely elvesz minden félelmet és megváltó szeretetével átöleli életünket, hiszen csakis az a mi vigasztalásunk, hogy életünkben és halálunkban az Úréi vagyunk (Róma 14,8); és az Ő szeretetétől senki és semmi el nem választhat bennünket (Róma 8,38-39).
Ezzel a bizonyossággal adunk hálát dr. Huszár Pál testvérünk életéért, mindazért, amit az Úr általa elvégzett közöttünk szeretett egyházunkban, az Isten országának építésében.
A temetési istentisztelet időpontjáról hamarosan hírt adunk.
Alább a nemrégiben készült életinterjúval emlékezünk rá, az örök életbe vetett boldog reménységgel.
A Dunántúli Református Egyházkerület Elnöksége, Vezetése és Esperes-Főgondnoki Kara nevében,
Steinbach József püspök
___
Dr. Huszár Pál 1941. júniusában született Várpalotán. Édesapja korai elvesztése után édesanyja nevelte nagy szeretetben öt testvérével. A gyermekkor meghatározó személye volt számára lelkipásztora, főtiszteletű Dr. Fejes Sándor, aki nagyban hozzájárult reformátussá, magyarrá és értelmiségivé való neveléséhez.
Tanulmányai során pedagógusi diplomát szerzett a Budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán, történelem és többféle nyelvi szakon. Szülővárosában tanított a Thuri György Gimnáziumban huszonnyolc éven át. Részt vett a Veszprémi Egyetem Német Nyelv és Irodalom Tanszékének megszervezésében. Utolsó éveiig tanított a Pápai Református Teológiai Akadémián.
Dr. Huszár Pál 12 éven át (2009. és 2021. között) volt a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnoka, ugyanebben az időszakban a Magyarországi Református Egyház Zsinatának presbiteri elnöke is.
Szolgálata alatt a Kárpát-medencei Magyar Református Egyház utazó nagykövetévé lett, számos helyen tett látogatást az elszakított, de hitben el nem szakítható magyaroknál. Munkásságát több rangos díjjal is elismerték, többek között a Károli Gáspár-díjjal, a Magyar Érdemrend Középkeresztjével, Pro Pannonia Reformata-díjjal.
https://www.youtube.com/watch?v=zVRc8K0xa_8 tovább