Mezőföldi Református Egyházmegye

Aktualitások - Hírek

Főoldal / Hírek

Felhívás lelkipásztor testvéreinkhez a koronavírus-járvány második hulláma kapcsán teendő óvintézkedésekről

Imre Enikő / 2020-11-05 19:30:57

Kedves Testvérek, Kedves Szolgatársak az Úr Jézus Krisztusban!

A dunántúli reformátusság nagy családjában imádságos szívvel gondolunk mindenkire, különösen is beteg Testvéreinkre és Szolgatársainkra, gyógyító Urunk kegyelmében bízva.
Országos Egyházunk Elnökségi Tanácsának ma kiadott közleményét alább továbbítjuk.

 

A közeledő adventi és karácsonyi ünnepkör kapcsán az Elnökségi Tanács felhívásáról szintén időben küldünk tájékoztatást.

Köszönve Testvéreink, Szolgatársaink, minden Gyülekezetünk, Intézményünk, Munkatársunk hűségét, vigyük egymást az Úr elé, és az alábbi Ige bíztatásába kapaszkodva maradjunk meg a hitben és a reménységben:

 

„Oltalmazó pajzsodat adtad át nekem, jobbod támogat engem, sokszor lehajoltál hozzám. " (Zsoltárok 18,36)

Áldáskívánással,
a Dunántúli Református Egyházkerület vezetősége nevében,
Steinbach József püspök

 

 

Felhívás lelkipásztor testvéreinkhez a koronavírus-járvány második hulláma kapcsán teendő óvintézkedésekről

 

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsa 2020. november 4-én videókonferencián tartott megbeszélésén áttekintette az egészségügyi válsághelyzet (koronavírus-járvány) kapcsán tett kormányzati és közegészségügyi intézkedéseket és azok hatását istentiszteleti életünkre és gyakorlatunkra. Mindezek alapján a következő felhívással fordulunk szolgatársainkhoz:

 

Lelkipásztor testvéreink és gyülekezeteink kötelessége, hogy hatályos törvényeink és rendelkezéseink értelmében minden templomi és templomon kívüli egyházi alkalmon példamutatóan és szigorúan tartsák be a hatósági előírásokat, valamint a távolságtartási, maszkhasználati és fertőtlenítési szabályokat.

 

Kérjük, hogy templomainkban, gyülekezeti termeinkben és a lelkészi hivatalokban helyezzenek ki kézfertőtlenítőt.

 

Rendszeresen végezzenek a padokra, asztalokra is kiterjedő fertőtlenítő takarítást.

 

Gondoskodjanak a gyülekezeti alkalmaink előtt és után az alapos szellőztetésről.

 

Az állami rendelkezések értelmében a lelkészi hivatalok nyitvatartási idejében minden ott tartózkodónak kötelező a maszkhasználat és a távolságtartás betartása. Kérjük, hogy erre jól látható felirattal is hívják fel a figyelmet.

 

ISTENTISZTELETEK

 

Kérjük, hogy istentiszteleteken és bibliaórákon a templomi padokban (ülésrend megjelölésével) biztosítsák a megfelelő távolságtartást. Ahol székek vannak, ott csak minden harmadik széken üljenek, vagy rendezzék be a termet a megszabott távolsághoz igazítva. Ugyanez vonatkozik presbiteri és más egyházi gyűlésekre.

 

Javasoljuk, hogy istentiszteleteinken csökkentsék a gyülekezeti éneklést egy-egy kezdő és záró énekversre. A gyülekezet további közös éneklése helyett - ha lehetőség van rá - hangszeres zene szóljon.

 

Kérjük, hogy előzetes hirdetések útján is nyomatékosan hívják fel gyülekezeti tagjaink figyelmét arra, hogy az istentiszteleten és egyházi gyűléseken kizárólag orrot és szájat eltakaró maszkban lehet részt venni.

 

Kérjük, hogy a lelkipásztorok az istentiszteleten, gyülekezeti alkalmakon, kazuális szolgálatok végzésekor csak megszólalásuk idejére vegyék le az arcmaszkot! Ugyanez vonatkozik az egyházi vagy más gyűlésekre is, illetve más, települési, iskolai, intézményi és közösségi rendezvényekre is.

 

Kérjük, hogy az istentiszteleteken kerüljék a kontaktussal járó üdvözlés és elköszönés minden formáját.

 

EGYÉB SZOLGÁLATOK

 

Kérjük, hogy legyenek külön figyelemmel arra, hogy az esküvői és a temetési gyülekezet tagjai is tartsák be a járványügyi biztonsági szabályokat, erre a résztvevők figyelmét is hívják fel.

 

A temetés felvételekor és a temetési szolgálat egész ideje alatt lelkipásztor testvéreink tartsák meg a gyászolóktól a másfél-kétméteres vagy nagyobb távolságot, és erre kérjék meg a jelenlévő gyászolókat is.

 

A temetések után tartózkodjanak a közvetlen részvétnyilvánítás megszokott gesztusaitól és erre kérjék meg a gyászoló gyülekezet tagjait is.

 

Javasoljuk, hogy a temetési szolgálat a lehető legrövidebb időre korlátozódjék.

 

Ahol lehetőség van, ott ajánljuk a kültéri ravatalozást.

 

Ha csak a sírnál van lehetőség a szertartásra, akkor a ravatalozó előtti és a sírnál végzett liturgiát össze kell vonni, de a feltámadás igéi és az apostoli hitvallás mindenképpen hangozzon el!

 

Kérjük, hogy a 65 évesnél idősebb vagy krónikus betegséggel élő lelkipásztorok helyett fiatalabb szolgatársak vállalják el a temetést. Az egyházmegyék szükség szerint segítsék a helyettesítések rendjének a kialakítását.

 

Az adventi és karácsonyi ünnepek közeledtével az Elnökségi Tanács újabb rendelkezéssel fog élni.

 

Továbbra is kitartóan könyörögjünk Istenhez a járvány elmúlásáért, betegeink gyógyulásáért és gyászoló testvéreink vigasztalódásáért. Isten legyen mindnyájunk őriző pásztora!

 

Budapest, 2020. november 4.

A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsa


tovább

KÖZLEMÉNY - Egyházmegyei választás eredmény - Választási Bizottság

Imre Enikő / 2020-11-04 12:01:34

KÖZLEMÉNY

 

A Mezőföldi Református Egyházmegye Választási Bizottsága 2020. november 03-án megtartotta szavazatbontó ülését.

Az egyházmegye kebelbeli gyülekezeteitől a szavazatok határidőn belül megérkeztek. A beérkezett 35 szavazatból három érvénytelen volt mindegyiktisztségre.

 

A választás eredménye a következő lett:

Esperes: Imre Bálint 32 igen szavazat

 

Egyházmegyei gondnok: Kovács János 28 igen szavazat

 

Egyházmegyei lelkészi zsinati képviselő: Imre Bálint 32 igen szavazat

 

Egyházmegyei világi zsinati tag: Kovács János 28 igen szavazat

 

Egyházmegyei zsinati lelkészi pótképviselő: Brunner Vilmos 32 igen szavazat

 

Egyházmegyei zsinati világi póttag: Kótai János 32 igen szavazat

 

 

Isten áldását kérjük a megválasztott tisztségviselőkre.

Genda Attilav.b. elnöke

tovább

Ridikül október 27-i adásában: Református fiatalság

Imre Enikő / 2020-10-29 15:29:10

A műsor megtekinthető a Médiaklikk oldalon, itt:

https://mediaklikk.hu/video/ridikul-reformatus-fiatalsag-2/

tovább

Hogy mennyire aktuális és bölcs Luther Márton üzenete

Imre Enikő / 2020-10-29 15:27:22

 

Luther Márton a következőket írta Johann Hessnek, amikor 1527-ben Wittenbergben kitört a pestisjárvány:


′′ Imádkozni fogok Istenhez, hogy kegyesen őrizzen meg és védjen meg minket. Magam pedig fertőtlenítek, segítek frissen tartani a levegőt, gyógyszert beadni és azt magam is beszedem.
Elkerülöm a helyeket és az embereket, amikor nem szükséges a jelenlétem, nehogy engem megfertőzzön, majd másokat is megfertőzzön a hanyagságom, ami esetleg halálukhoz vezet.
Ha Isten el akar vinni, tudja, hol talál meg. Addig is azt teszem, amit elvár tőlem, és nem leszek felelős a saját halálomért vagy mások haláláért. De ha a szomszédomnak szüksége van rám, nem kerülöm, hanem bátran megyek hozzá.
Az istenfélő hit tehát nem tapintatlan, nem vakmerő, és nem is teszi próbára Istent. "

tovább

Dr. Huszár Pál egyházkerületünk főgondnoka kapta idén a Károli-díjat

Imre Enikő / 2020-10-29 15:09:27

huszarpal_02.jpg

Fotó: Kalocsai Richárd

 

„Személyesen így úgy ismerem Pali bácsit, mint igazi tanácsost, istenfélő embert, aki mindenhol megtartotta hitét - és ahol csak tudta, felvállalva tovább is adta" - fogalmazott Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára a Károli Gáspár-díj átadásán. Huszár Pált, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnökét a protestáns örökség ápolásáért, tudományos munkásságáért és az ökumenikus kapcsolatok terén folytatott tevékenységéért tüntették ki.


A Károli Gáspár-díjat a reformáció ünnepére készülve idén október 29-én adták át. A korábbiaktól eltérően és tekintettel a vírushelyzetre az ünnepséget a Várpalotai Református Egyházközségben, a díjazott gyülekezeti közösségében tartották meg. „Hirdessük, hogy jó az Úr, mert megtartott bennünket és vigyázott ránk" - köszöntötte Lukátsné Orovicz Piroska várpalotai lelkipásztor az alkalom résztvevőit a 106. zsoltár első hat versének üzenetével. Mint mondta: „Református templomban nem kezdődhet alkalom anélkül, hogy az élő igére ne figyelnénk."

huszarpal_01.jpg

Fotó: Kalocsai Richárd

 

„Azért a királynak nem kell az ő maga bölcsességére magát bízni, hanem az istentől kérjen bölcsességet, hogy tudja népét és az országát igazgatni. A jó tanácsosok is igen használnak az országnak, kiváltképpen, ha az tanácsosok istenfélők" - idézte Károli Gáspár gönci reformátor gondolatait Soltész Miklós, majd hozzátette: „Személyesen így úgy ismerem Pali bácsit, mint igazi tanácsost, istenfélő embert, aki mindenhol megtartotta hitét - és ahol csak tudta, felvállalva tovább is adta. Ez a keresztyén ember legfontosabb küldetése." A díjazott egyetemi tanárként, műfordítóként és publikációival is gazdagította a tudományos életet, emellett 2009-től a Dunántúli Református Egyházkerület főgondnokaként és a Magyarországi Református Egyház Zsinatának világi elnökeként tevékenykedett egyházáért. „Nemcsak családja körében adta tovább hitét, hanem rábízott gyülekezetében, gyülekezeteiben, Magyarország és a teljes Kárpát-medencei közösségben" - hangsúlyozta az államtitkár.

 

A Károli Gáspár Díjat immár 13 éve minden évben olyan személyeknek ítélik oda, akik a hittudományok területén maradandót alkotva gazdagítottak magyar tudományos életet, a vallásos szellemi életet, valamint kimagasló eredményeket értek el a biblikus tudományok területén.

 

„Megtiszteltetés számomra ez a díj, de úgy érzem, megtiszteltetés a gyülekezet és Várpalota számra is - mondott köszönetet Huszár Pál. - Hatvanhárom éve álltam meg először a várpalotai gyülekezet úrasztalánál, és az Úristen iránti végtelen hálával állok itt most is." A dunántúli főgondnok a díjjal járó összeg egy részét gyülekezete felújítási munkálataira ajánlotta.

huszarpal_04.jpg

Fotó: Kalocsai Richárd

 

 

NOVEMBER VÉGÉIG LEHET EGYHÁZI PROGRAMOKKAL PÁLYÁZNI


Az ünnepségen Soltész Miklós kihirdette a jövő évi egyházi közösségi programok támogatását is: a gyülekezetek 2020. november 30-ig pályázhatnak 200.000 és 500.000 forint közötti összegre. „Reméljük, jövő nyáron már olyan lesz a helyzet, hogy tudunk közösségi programokat szervezni - ezekkel is erősítve országunkat, nemzetünket" - mondta az államtitkár. A pályázati kiírást keressék a Miniszterelnökség honlapján.

Forrás: www.reformatus.hu tovább

Balatonakarattya kapja az országos perselyadományt - Református.hu

Imre Enikő / 2020-10-28 14:31:50

Idén a balatonakarattyai református templom építésére ajánlja fel az egyház az október utolsó vasárnapján befolyó perselyadományokat. A Balaton-parti település reformátusainak már többször le kellett mondaniuk a templomépítésről, de ilyen közel még sosem voltak ahhoz, hogy felépüljön a szent hajlék - a Reformátusok Lapja járt a helyszínen.


A teljes cikk a "tovább" mögött olvasható

tovább

Idén a balatonakarattyai református templom építését segíthetjük

Imre Enikő / 2020-10-28 14:27:37

Október 25-i, a reformáció hónapjának utolsó vasárnapi perselyadományainkkal ebben az évben a balatonakarattyai református egyházközségnek nyújthatunk segítséget, hogy templomuk felépülhessen.

 

Kedves Testvéreink!

 

A balatonakarattyai reformátusoknak már többször le kellett mondaniuk a templomépítésről, de ilyen közel még sosem voltak ahhoz, hogy felépüljön szent hajlékuk. Október 25-i perselyadományainkkal segíthetjük az építkezés befejezését. A reformáció hónapjának utolsó vasárnapi perselyadományával tíz magyarországi templom építését, bővítését segítették gyülekezeteink az elmúlt tíz évben, így Nagykovácsiban, Badacsonytomajon, Mezőnyéken, Debrecen-Lencztelepen, Sajóládon, Erdőkertesen, Esztergomban, Nyíregyháza-Örökösföldön, Kesznyétenen és tavaly Kalocsán épült templom. Ezúton is köszönjük az adományokat.

 

2020-ban a balatonakarattyai református egyházközségnek gyűjtünk. A templomépítés 2019 februárjában kezdődött. Március végén volt az alapkőletétel, akkor már két méter magasan álltak a falak. Mára felépültek a falak, elkészült a torony falszerkezete, a tetőszerkezet, kész a cserepezés és helyére kerültek az ablakok. Az építkezők most arra várnak, hogy folytathassák a munkálatokat. A templombelsőben nincs burkolat, nincsenek választófalak és berendezés. Az építkezés befejezéséhez a református gyülekezeteink összefogására van szükség, ezért kérjük támogatásukat.

 

A vírushelyzet miatt sok testvérünk nem tud elmenni a templomba, azonban szívesen adakozna. Őket arra kérjük, hogy közvetlenül a Balatonakarattyai Református Egyházközségnek is utaljanak, akinek a bankszámlaszáma közös a Balatonkenesei Református Egyházközséggel. Utalási adatok: Balatonkenesei Református Egyházközség 72900013- 10001741. Közleménybe kérjük beírni: október utolsó vasárnapi perselypénz Balatonakarattya, (vagy rövidítve: okt. ut. vas. pp. Akarattya.) Köszönjük a segítséget.

 

Áldáskívánással és testvéri köszöntéssel:

Dr. Szabó István püspök, a Zsinat lelkészi elnöke

Dr. Huszár Pál, főgondnok, a Zsinat világi elnöke

 


Kérjük, hogy az egyházközségek az október utolsó vasárnapi perselypénzt az egyházmegyei pénztárakba juttassák el. Az egyházmegyei pénztárakat kérjük, hogy az egyházközségektől beérkezett perselyadományokat 2020. december 15-ig utalják át a Dunántúli Református Egyházkerület 11748007-20902492-00000000 számú számlájára. A közleménybe kérjük beírni: október utolsó vasárnapi perselypénz Balatonakarattya (vagy rövidítve: okt. ut. vas. pp Akarattya.). Kérjük az esperesi hivatalokat, hogy az egyházmegyei pénztárból indított utalással egyidejűleg a gyülekezetenkénti befizetések listáját küldjék el emailen a dtpuspoki@refdunantul.hu email címre.


tovább

ELMARAD a Keresztyén Ifjúsági félnap Székesfehérváron

Imre Enikő / 2020-10-28 14:22:18

ELMARAD!

tovább