A Dunántúli Református Egyházkerület 2020. április 16-20 között megtartott online tanácsülésén, az alábbi előterjesztés szerint, teljes egyhangúsággal határozatot hozott a 2020. évi Református Egyházi Napok Dunántúl - REND fesztivállal kapcsolatban.
" 2020. március 11-én Magyarország Kormánya rendkívüli jogrendet, veszélyhelyzetet hirdetett az ország teljes területére a koronavírus-járvány miatt.
A veszélyhelyzet lezárásának időpontja 2020 április közepén még nem ismert.
A Református Egyházi Napok Dunántúl fesztivál szervezőbizottsága a körülmények ismeretében ajánlást tett a Dunántúli Református Egyházkerület Esperes-Gondnoki Karának a fesztivál megszervezésével kapcsolatban. Az Esperes-Gondnoki Értekezlet a szervezőbizottság ajánlását áttekintette és elfogadta, ez alapján a következő álláspontot alakította ki: 2020 júniusában a jelenlegi helyzet ismeretében nem tudjuk megtartani a fesztivált. A szervezés szempontjából lehetetlen lenne egy szeptemberi - akár egynapos - fesztivált megszervezni és valószínűleg olyan lelkiállapot uralkodik majd az országban, amelyben disszonáns lenne egy ilyen jellegű rendezvényt megtartani. A REND-re szánt összeget egy válságalapba különíti el az Egyházkerület, amely a koronavírus következményei miatt nehéz helyzetbe került egyházközségek támogatására szolgál. A legközelebbi REND ugyanezzel a programmal, 2022-ben Pápán tartható meg, mivel a REND-hez több más országos egyházi rendezvény is igazodik, figyelve arra, hogy a páros és páratlan években kerüljenek megrendezésre. Ezt a kialakult ciklust nem lenne jó felborítani. Figyelembe kell vennünk továbbá azt is, hogy 2020 őszén egyházi tisztségviselői választások lesznek és 2021 első felében az új testületeknek meg kell alakulniuk; ezen feladatok mellett nem lehet a fesztivált is megszervezni."
Az Egyházkerületi Tanács ellenszavazat és tartózkodás nélkül a következő határozatokat hozta:
16/2020. ET. Határozat
A Dunántúli Református Egyházkerület Tanácsa megállapítja, hogy a Magyarország Kormánya által elrendelt rendkívüli jogrend, veszélyhelyzet következtében a 2020. június 26-28-ra tervezett Református Egyházi Napok Dunántúl - REND fesztivált a Dunántúli Református Egyházkerület nem tudja megtartani.
17/2020. ET. Határozat
A kilencedik Református Egyházi Napok Dunántúl fesztivál 2022. július 1-3. között, a 2020-ra tervezett programmal kerül megrendezése. Házigazda egyházmegyéje a Pápai Református Egyházmegye; helyszíne Pápa, Vezérigéje: „Örüljetek az Úrban mindenkor!" (Fil. 4,4 ).
Steinbach József püspök vezetésével, egy internetes szolgáltatáson keresztül április 14-én értekezletet tartott az esperes-gondnoki kar. A püspök ismertette a veszélyhelyzetből fakadó legfontosabb feladatokat.
Mint a püspök elmondotta, az Egyházkerületnek számos hivatalos döntést kell meghoznia, egyebek között fontos kerületi programok elhalasztásáról, az ez évi kerületi költségvetés átalakításáról. Az értekezlet ajánlásokat fogalmazott meg a közeljövőben, ugyancsak az interneten keresztül tartandó Egyházkerületi Tanácsnak, amelynek határozatait ismertetjük.
tovább
Gyülekezeteiben él az egyház
reformatus.hu
2020. április 6.
A koronavírus-járvány következtében kialakult veszélyhelyzet egyre inkább emlékeztet bennünket arra, hogy gyülekezeteink önfenntartók: a szolgálók, a lelkipásztorok javadalmazását a közösség tagjainak adományaiból, egyházfenntartói járulékából és a perselypénzből fedezik. Az istentiszteletek elmaradása jelentős bevételkiesés közösségeinknek, de az anyagi kérdések önmagukon is túlmutatva tanítanak a háláról és a felelősségvállalásról.
Részletek a tovább mögött.
tovább
Úrvacsorázzunk közösen húsvétkor!
Kommunikációs Szolgálat
2020. április 6.
Az Elnökségi Tanács kéri a református gyülekezetek tagjait, hogy húsvétvasárnap reggel 9 órakor - Erdélyben és Királyhágómelléken, a romániai időszámítás szerint 10 órakor - kapcsolódjanak be a Duna Televízión sugárzott ünnepi istentiszteletbe, amit a budahegyvidéki református templomból közvetítenek. Igét hirdet Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke. Kérik a gyülekezeti tagokat, hogy otthon terítsék meg az úrasztalát, vegyék együtt a kenyeret és a bort egyidőben Kárpát-medence szerte.
A részletek erre a linkre kattitva elérhetők:
https://www.reformatus.hu/egyhazunk/hirek/urvacsorazzunk-kozosen-husvetkor/
tovább
Elnökségi határozat
2020. április 8.
A Magyarországi Református Egyház Zsinatának Elnökségi Tanácsa 2020. április 6-án videokonferencia keretében egyeztetést tartott és megtárgyalta a konfirmáció megtartásának ill. elhalasztásának ügyét is. A tanácskozáson elhangzottak alapján a Zsinat Elnöksége a következő határozatot hozza:
A Zsinat Elnöksége a koronavírus-járvány magyarországi megjelenése miatt a pünkösdkor esedékes konfirmációi ünnepi alkalmak elhalasztását javasolja mindaddig, amíg a feltételek nem biztosítottak. A konfirmáció időpontjának meghatározása gyülekezeti hatáskör és az egyházközség elnökségének egyéni felelőssége.
Dr. Huszár Pál s.k.
főgondnok, a Zsinat világi elnöke
Dr. Szabó István s.k.
püspök, a Zsinat lelkészi elnöke
tovább
„Nincs itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza, hogyan beszélt nektek, amikor még Galileában volt: az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia, és megfeszíttetnie, és a harmadik napon feltámadnia.
Ekkor visszaemlékeztek az Ő szavaira, és visszatérve a sírtól, hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek." Lukács evangéliuma 24,6-9
(A képen az igari református templom belseje látható.)
A Mezőföldi Református Egyházmegye lelkipásztorainak, gondnokainak, presbitereinek, gyülekezeteinkben élő testvéreinknek és minden olvasónak Krisztus megváltó kegyelmében gazdag Húsvéti ünnepet kívánunk. Krisztus feltámadt!
Az egyházmegye elnöksége:
Imre Bálint Kovács János
esperes egyházmegyei gondnok
Nemes Gyula Kótai János
lelkészi főjegyző világi főjegyző
tovább
Kedves Testvérek!
Örömmel adjuk hírül, hogy megjelent a Dunántúli Református Lap húsvéti száma.
A kijárási korlátozásra való tekintettel, a lap gyülekezetekbe való szétosztását azonban el kell halasztanunk.
A Dunántúli Református Lap olvasásában azonban nem gátoltatunk meg, hiszen online formában elérhető Egyházkerületünk honlapján, valamint megtekinthető az alábbi linken:
https://issuu.com/refdunantul/docs/drl_2020-1__prilis_digit_lis
Pdf formátumban innen tudják letölteni:
http://www.refdunantul.hu/data/attachments/2020/04/02/DRL_2020-1_aprilis_digitalis.pdf
Emlékezések Draskóczy László zeneszerzőről
(Az emlékezések a Tovább mögött olvashatók)
Draskóczy László orgonaművész-zeneszerzőt 80 éves korában érte a halál.
Draskóczy László 1940-ben született. Zeneszerzés tanulmányait a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1969-ben fejezte be, ahol kiváló tanárai voltak: Vincze Imre, Farkas Ferenc, Ferenczi György, Bárdos Lajos.
Fiatalabb korában néptáncegyütteseknél volt zongorista, s mellette számos kísérőzenét készített különböző művészegyüttesnek. 1971-től tanított: egy évig a Hatvani Állami Zeneiskolában zongorát, utána harminc évig a Győri Zeneművészeti Szakközépiskolában zeneszerzés tantárgyat, végül pedig (már nyugdíjasként) tizenkét évig a budapesti Szent István Konzervatóriumban.
Közben harmincnégy évig volt a Budapest-Pasaréti Református Egyházközség orgonistája, ahol tízegynéhány évig a kórus vezetésének feladatát is ellátta. Az 1980-as években részt vett a debreceni Református Kántorképző Tanfolyamon, ahol harmóniumot, egyházzene történetet és zeneelméletet tanított.
tovább
A járvány miatt nem jutott el gyülekezeti alkalomra, istentiszteletre?
Válasszon gyülekezeteink internetes közvetítései közül.
A listát folyamatosan frissítjük.
Bodajki Református Egyházközség
Istentisztelet vasárnap 11 órától követhető a Gyülekezet Facebook oldalán
Csőszi Református Egyházközség
Online Bibliaóra: Szerda 17.00 óra - Deák-Vaizer Viktória Messengerén keresztül - őt kell keresni
Online Ifióra: Péntek 17.00 óra - Discord szerveren
Videó Istentisztelet (előre felvett): Vasárnap 9:30 óra - a Gyülekezet YouTube Csatornáján
Online Imakör: Vasárnap 17.00 óra - Deák-Vaizer Viktória Messengerén keresztül - őt kell keresni
Videó Áhítat (előre felvett): hetente egyszer - Csőszi Református Gyülekezet YouTube Csatornáján
Online cikksorozat hetente: a Gyülekezet Facebook oldalán
Dégi Református Egyházközség
Istentisztelet vasárnap 9.30-tól követhető a Gyülekezet Facebook oldalán
Enyingi Református Egyházközség
Vasárnapi igemagyarázatok olvashatók a Gyülekezet honlapján,
valamint Nt. Steinbach József püspök úr napi igemagyarázatai olvashatók a Gyülekezet Facebook oldalán
Lepsényi Református Egyházközség
Istentisztelet vasárnap 10 órától követhető a Gyülekezet Facebook oldalán
Mezőszentgyörgyi Református Egyházközség
Istentisztelet vasárnap 10 órától követhető a Gyülekezet Facebook oldalán
Móri Református Egyházközség
Vasárnapi igehírdetések megtekinthetők a Gyülekezet Facebook oldalán
Székesfehérvár Budai úti Református Egyházközség
Napi áhítatok elérhetők a Gyülekezet YouTube Csatornáján és Facebook oldalán
Istentisztelet vasárnap 10 órától követhető a Gyülekezet Facebook oldalán
Székesfehérvár Széchenyi úti Református Egyházközség
Istentisztelet vasárnap 10 órától követhető a Gyülekezet YouTube Csatornáján
Napi videóüzenetek követhetők a Gyülekezet YouTube Csatornáján
Minden csütörtökön élő Bibliaóra 18 órakor a Gyülekezet YouTube Csatornáján
Minden pénteken 18:00 órakor "Tabuk nélkül" hitmélyítő élő-interaktív közvetítés a Gyülekezet YouTube Csatornáján
Online Ifióra: Péntek 17:00 óra - Discord szerveren
Online Fiatal felnőttek köre: Szombat 17:00 óra - Discord szerveren
Videó áhítat (előre felvett) hetente Deák Péter YouTube Csatornáján
Aktuális hírek elérhetők a Gyülekezet Facebook oldalán
Hangzó igehirdetések elérhetők a Gyülekezet honlapján
Székesfehérvár Maroshegyi Gyülekezet
Istentiszteletek és áhítatok elérhetők a Gyülekezet YouTube Csatornáján.
tovább