A magyar költészet napja
József Attila születésnapján idén is versmustrával ünnepeltünk. A zsűri tagjai alsóban Devecseriné Pelentai Csilla magyartanárnő, Kovács Attiláné Gabi néni könyvtáros és Kató Balázs korábbi kerámiatanárunk voltak. Felsőben Csilla tanárnőt Kelemen Zoltánné váltotta. Balázs bácsi minden induló diáknak megköszönte a munkáját, és bátorított minket az olvasás és a versek szeretetére.
Részletek a tovább mögött.
Családunkért, falunkért, a fiatalokért
Eltérő karakterek, egymást kiegészítő egyéniségek. Nyitottak, lazák és mégis nagyon komolyak. Ritkán szolgálnak együtt és nincs két egyforma nap az életükben. Ahová csak tudják, elviszik az evangéliumot, sajátos missziót folytatnak falun és százezres nagyvárosban.
A dunántúli ezer fős kisfaluban, Csőszön, két református lelkész is él. Egyikük igazi szervező, talpraesett háziasszony, feleség és ráadásul a helyi gyülekezetet is vezeti. Rendszeresen fut, ilyenkor a futótársainak hirdeti az evangéliumot. Férje inkább vizionál, a tervek megálmodásában jó és van érzéke a diplomáciához. Ő a székesfehérvári gyülekezetben több mint harminc fős ifjúsági közösséget vezet. Csőszön polgárőri szolgálatot is vállal, valamint egyéni vállalkozó, aki grafikusmunkát végez.
Az interjú elolvasható a „tovább" mögött.
tovább
Mindannyiunk számára emlékezetes, hogy 2018. november 30-án elektromos zárlat miatt, teljesen leégett a nágocsi Árvácska Anya- és Csecsemőotthon új épületszárnya. Istennek hála emberéletben nem esett kár, a szolgálat azóta csökkentett létszámmal, de újraindulhatott, valamint az újjáépítés is megkezdődött.
A Dunántúli Református Egyházkerület Esperes-Gondnoki Értekezlete a tűzesetet követő ülésén úgy döntött, hogy arra kéri a Dunántúli Református Egyházkerület gyülekezeteit, a 2019. évi virágvasárnapi perselyadományaikat ajánlják fel az Otthon újjáépítésre!
Hosszú éveken keresztül áldott szolgálat folyt az Otthonban, sokan találtak itt menedékre, új kezdetre! Hisszük, hogy Isten akaratát követve döntött a tűzeset után úgy az egyházkerület-, és az intézmény vezetése, hogy újjáépítik az Otthont. Ehhez kérjük most a dunántúli gyülekezetek támogató segítségét! Bár számos adomány érkezett már, amelyeket Isten iránti hálaadással köszönünk meg, de az újjáépítési munkákban fontos, hogy kifejezzük az „egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét." (Galata 6,2) ránk is érvényes igazságát! Adományaink ebben az esetben nem csupán anyagi segítséget, hanem gyülekezeteink közös diakóniai szolgálatát is jelentik. Kérjük adományaikat 2019. április 28-ig az egyházmegye bankszámlájára legyenek szívesek befizetni. A Közlemény rovatba kérjük tüntessék fel: „Árvácska." A gyülekezetek adományait előre is megköszönve, Életükre és szolgálatukra Isten áldását kérjük. „Az Úr gondoskodik. Ma ezt mondják: Az Úr hegyén a gondviselés." (1Mózes 22,14)
A Dunántúli Református Egyházkerület Elnöksége,
Steinbach József püspök, Dr. Huszár Pál főgondnok
Hiány és jelenlét - a pápai zsinagóga címmel nyílik kiállítás 2019. április 13-án, 15 órakor Zoltai Bea műveiből a Pannonia Reformata Múzeum időszaki kiállítóterében Pápán.
A vegyes technikával készült festményeket Magyarország harmadik legnagyobb, neoreneszánsz stílusban épült zsinagógája ihlette. A dunántúli város közel háromezer fős zsidó közösségét hetvenöt éve, három nap alatt hurcolták el, számos megpróbáltatást megélt imaházuk azonban máig a városkép meghatározó része.
A gyermekistentiszteleti alkalmak és szolgálócsoportok szervezését, vezetését, és a gyermekek közti szolgálatot segítő továbbképzés lesz a Pápai Református Teológiai Akadémián.
Részletek a tovább mögött.
Szerepálmok- és birkózás a valósággal
Csendesnap Nőknek
2019. május 4-én 10-15 óra között kerül megrendezésre Székesfehérváron a Széchenyi úti Gyülekezeti Központban.
Mit jelent női identitásunk, ha Jézus hozzáérhet a szívünkhöz?
Előadó: PARTI JUDIT - újságíró, Family magazin
Az előadó bemutatkozása:
Háromgyermekes édesanya, feleség, újságíró.
„Nincsenek nagy szavaim, hétköznapi küzdelmek közt próbálok újra és újra érvényes választ adni arra, hogy mit jelent nőként Jézushoz tartozni.
Vágyam, hogy egyre jobban lássam kisebb, nagyobb terhek és örömök közt, mennyit ér a hitem.
Kevés válaszom, de szaporodó kérdéseimre Istennél keresem a választ."
tovább
„De most így szól az Úr, a te teremtőd, Jákób, a te formálód, Izrael:
Ne félj, mert megváltottalak, neveden szólítottalak, enyém vagy!"
/Ézsaiás 43,1/
A Szabadbattyáni Református Egyházközség
Presbitériuma tisztelettel meghívja Önt és szeretteit
a lelkészbeiktatást követő hálaadó Istentiszteletére, amely
2019. április 27-én,
szombaton 15 órakor kezdődik
a Szabadbattyáni Református templomban.
Isten Igéjét hirdeti:
Főtiszteletű Steinbach József
a Dunántúli Református Egyházkerület
püspöke,
valamint Szücs Sándor beiktatott lelkipásztor.
A lelkészválasztás és a jogi beiktatás tényét ismerteti:
Nagytiszteletű Imre Bálint
a Mezőföldi Református Egyházmegye
esperese.
Szeretettel várjuk az Istentiszteletet követő szeretetvendégségre is.
tovább
A Magyar Honvédség 43. Nagysándor József
Híradó és Vezetéstámogató Ezred parancsnoka,
és a
HONVÉDSÉG ÉS TÁRSADALOM BARÁTI KÖR
Székesfehérvári Szervezete
Tisztelettel meghívja Önt
2019. április 14-én 16 órai kezdettel tartandó
VIRÁGVASÁRNAPI KONCERTRE
a Budai úti Református templomba
(8000 Székesfehérvár, Budai út 113.)
Az áhítat szolgálatát végzi:
Szász Zoltán református lelkész
Közreműködik:
A SZÉKESFEHÉRVÁRI HELYŐRSÉG ZENEKAR
és
JUHÁSZ ILLÉS színművész
Vezényel: RUFF TAMÁS őrnagy
A belépés díjtalan!
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
„Minden embernek a lelkében dal van és a saját lelkét
hallja minden dalban." (Babits M.)
Benda László ezredes (az MH 43. hír. és vt.e. parancsnoka
Dr. Karsai Béla (a HTBK elnöke)
tovább