Tíz évvel ezelőtt Debrecenben erősítettük meg összetartozásunkat mi, magyar reformátusok. Hálát adunk Istennek, hogy az elmúlt évtizedben megtartott bennünket. Szabadságot kaptunk az evangélium hirdetésére és az egyház építésére. Hálásak vagyunk, hogy száz éves, kényszerű elszakítottságunk ellenére is megmaradhatott testvéri egységünk.
Részletek a tovább mögött.
tovább
Hálaadó istentiszteletet követően Steinbach József, a Magyarországi Református Egyház Dunántúli Református Egyházkerületének püspöke szentelte fel a Székesfehérvári Református Egyházközség Budai úti temploma mellett felépült gyülekezeti házat és parókiát vasárnap. Az istentisztelet részeként ünnepi közgyűlést is tartottak, amelyben beszámoló hangzott el az építkezésről.
Részletek a tovább mögött.
HERCEGNŐK CSENDESNAPJA
2019.05. 04. Székesfehérvár
Csendes nap nőknek. Előadó: Parti Judit újságíró
Szerepálmok - és birkózás a valósággal
Több mint 90 hercegnő és hercegnőjelölt gyűlt össze 2018. május 4-én Székesfehérváron a református gyülekezet Széchenyi utcai termében. Tiarák és habos ruhaköltemények helyett Bibliával, jegyzetfüzettel és nyitott szívvel érkeztünk a női csendesnapra.
Részletek a tovább mögött.
tovább